A címvédő bakonyiak parádésan menetelnek eddig a szezonban, első kilenc bajnoki meccsüket egyaránt megnyerték úgy, hogy 44 rúgott gól mellett mindössze 11-et kaptak. Berettyóújfalun ugyanakkor nem számíthatnak könnyű mérkőzésre, annak ellenére sem, hogy a hajdúságiak meglepően hullámzóan teljesítenek eddig és a válogatott szünet előtti kilencedik körben az újonc H.O.P.E. Futsallal csupán 2-2-es döntetlenre végeztek hazai pályán és csak a nyolcadik helyen állnak.
A tabellán második Újpest nagy sikerrel mehetett pihenni, két és fél hete ugyanis 5-4-re legyőzte a harmadik Nyíregyházát a kilencedik forduló rangadóján. Pál Patrikéknak a papírforma szerint ezúttal könnyebb dolguk lehet, mivel az újonc Pécshez látogatnak. Igaz, a baranyaiak eddig jól teljesítenek az idényben és ugyan az előző körben kikaptak Kecskeméten, ennek ellenére az előkelő hatodik helyet foglalják el a tabellán. Ráadásul a Pécs hazai pályán remekel, öt eddigi meccsén négy győzelem és egy döntetlen a mérlege.
A Nyíregyháza szabolcsi rangadót játszik hétfőn, mivel a szomszédvár Nyírbátort fogadja. A meccs esélyese egyértelműen a vármegyeszékhely együttese, mely az Újpest ellen szenvedte el eddigi egyetlen vereségét a 2025/26-os kiírásban, míg a Nyírbátor sorozatban hat meccse nem tudott pontot szerezni az NB I-ben.
Izgalmas mérkőzésre van kilátás Debrecenben, ahol az ötödik helyen álló hazaiak a legutóbb ezüstérmes Kecskemétet látják vendégül. A házigazda az előző körben nagy csatában kikapott az Aramis otthonában, ám így is az ötödik jelenleg, két ponttal megelőzve mostani vendégét. A kecskemétiek kiegyensúlyozatlanok a mostani szezonban és különösen idegenben szenvednek, vendégként ugyanis öt fellépésükből négyet elveszítettek.
A negyedik Aramis a Haladás pályáján szerepel majd és egyértelmű esélyeként kezdheti majd a meccset, igaz, a szombathelyiek az előző körben megszerezték első győzelmüket az idényben és elmozdultak az utolsó helyről. A sereghajtó jelenleg a Magyar Futsal Akadémia, mely a kilencedik H.O.P.E. Futsalhoz utazik.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.