A férfi futsal NB I utolsó fordulójában az egész idény során az élen álló Haladás elveszítette első helyét, az MVFC Berettyóújfalu ugyanis 5-2-re nyerni tudott Szombathelyen. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, előbb a vendégek vezettek Rábl János találatával, majd fordítottak a házigazdák, de a szünet előtt egyenlített a Berettyóújfalu. A második játékrészben már csak az MVFC szerzett gólt, szám szerint hármat, és ezzel nemcsak a győzelmét biztosította be, hanem az alapszakasz első helyét is.
A május 29-én kezdődő, három nyert meccsig tartó bajnoki aranycsata első meccsét tehát Berettyóújfaluban rendezik meg, és ha ötödik meccsre is szükség lesz a párharcban, azt is az MVFC játssza hazai pályán.
A harmadik helyért a Veszprém és a DEAC csatázik majd, miután a bakonyiak az utolsó fordulóban a gólkirályi címet 37 találattal megszerző Tatai József négy góljával 6-3-ra legyőzték a Kecskemétet.
Az alsóházban az Aramis a Ferencvárostól elszenvedett 6-2-es hazai vereséggel búcsúzott az élvonaltól, az Újpest ugyancsak 6-2-re nyert a Nyírgyulaj otthonában.
A rájátszás 10. fordulójának eredményei:
Haladás VSE-MVFC Berettyóújfalu 2-5
Balaton Bútor Veszprém-SG Kecskemét 6-3
Nyírgyulaj-Újpest RFC-220Volt 2-6
Aramis SE-FTC-Fisher-Klíma 2-6
A felsőházi rájátszás végeredménye:
1. MVFC Berettyóújfalu 26 pont
2. Haladás 24 pont
3. Veszprém 9 pont
4. DEAC 7 pont
5. Kecskemét 5 pont
Az alsóházi rájátszás végeredménye:
1. FTC-Fisher-Klíma 22 pont
2. Nyírgyulaj 18 pont
3. Újpest 18 pont
4. Aramis 10 pont
5. Dunaferr 1 pont
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.