A válogatott szünetet megelőző utolsó, egyúttal az idei első bajnoki forduló pénteken a Berettyóújfalu-Haladás meccsel indult, ami nem tartogatott meglepetést. A Magyar Kupa-címvédő hazaiak ugyanis egészen simán, 9-0-ra verték a sereghajtó szombathelyi együttest. Nagy Dániel, aki 10 évig képviselte csapata színeit, góllal búcsúzott a Berettyóújfalutól.
A másik öt meccset hétfőn rendezték, s ezek közül a legsimábban a címvédő Veszprém H.O.P.E. Futsal elleni hazai összecsapása alakult. A bakonyiak a meccs elején parádéztak, s már a 14. percben 6-0-ra vezettek és eldöntötték a három pont sorsát. A folytatásban ugyan az újoncnak is voltak jobb periódusai, de a házigazda így is simán, 9-4-re győzött. A Veszprém kilenc gólját nyolc játékos szerezte, egyedül Vér Dávid tudott duplázni.
A második Újpestre ennél lényegesen nehezebb feladat várt, mivel a hat meccse pontot sem veszített, negyedik Nyírbátor látogatott a csapathoz. A meccs komoly izgalmakat ígért, ám azok elmaradtak, mivel a lila-fehérek egészen kiváló játékkal rukkoltak elő, amire a vendégeknek nem volt válaszuk. Az Újpest az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, majd a fordulás után alig öt perc alatt újabb két gólt lőtt és eldöntötte a meccset, melyet végül 6-1-re nyert meg.
A Nyíregyháza a legutóbbi ezüstérmes Kecskemét otthonában egyértelmű esélyesként lépett pályára, ám ezúttal visszafogottan futsalozott, míg a felsőházért küzdő hazaiak elszántan játszottak. Az első húsz percben a jó hazai játék két góllal párosult, a szabolcsiak viszont a fordulás után hamar egyenlítettek. Ezek után ismét a házigazda játszott jobban, gyorsan visszavette a vezetést, majd a hajrában még háromszor betalált. A kecskemétieknél Juhász Donát és Fekete Márk is duplázott.
Az ugyancsak a felső házat jelentő első hat közé kerülésért küzdő Debrecen és Aramis szintén nyerni tudott hétfőn. Előbbi az utolsó előtti Magyar Futsal Akadémia otthonában tudott győzni 3-2-re úgy, hogy a szünetben még a hazaiak vezettek 2-0-ra.
Az Aramis ennél lényegesen könnyebb sikert aratott, ugyanis 5-0-ás félidőt követően 7-2-re verte a vendég pécsi együttest. A budaörsieknél Pintér Ákos három gólt szerzett.
Három fordulóval az alapszakasz vége előtt az Aramis, a Kecskemét és a Berettyóújfalu egyaránt 25 ponttal állt a hatodik, hetedik és nyolcadik helyen, míg az ötödik DEAC előnye három, a negyedik Nyírbátoré pedig négy pont velük szemben.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.