férfi NB I
Futsal NB I - A Veszprém és az Újpest is megőrizte hibátlan mérlegét
2025. szeptember. 05., 22:06
Futsal NB I - A Veszprém és az Újpest is megőrizte hibátlan mérlegét
A VEHIR.HU Futsal Veszprém Facebook-oldala
A címvédő Veszprém, illetve az Újpest is győzni tudott a futsal NB I negyedik fordulójában, így mindkét csapat őrzi százszázalékos mérlegét.

A bakonyiak múlt pénteken még Athénban szerepeltek a Bajnokok Ligája selejtezőjében, csütörtökön viszont már Debrecenben léptek pályára, ahol a bajnokságot remekül kezdő hazaiak alaposan megnehezítették a dolgukat. Az első félidőben egyik csapat sem tudott kapuba találni, a fordulás után viszont a vendégek Dróth Zoltán találatával megszerezték a vezetést, majd a hajrára fordulva ismét Dróth volt eredményes, ezzel pedig eldöntötte a mérkőzést (0-2).

Az Újpestnek lényegesen könnyebb dolga volt csütörtökön a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen. A lila-fehérek eddig nagyon meggyőzően teljesítettek, míg riválisuk pont nélkül várta a negyedik fordulót. A mérkőzés aztán igazolta a papírformát és az Újpest 8-1-re kiütötte az MFA-t. A hazai gólokból Suscsák Máté négyet "vállalt". 

Nem csupán az újpestiek örülhettek fölényes sikernek a fordulóban. A legutóbbi bronzérmes Nyíregyháza az újonc H.O.P.E. Futsal ellen tartott hazai pályán erődemonstrációt, és 10-1-re győzött, többek között Hadnagy István és Rafinha triplájával.

Az újonc Pécs ugyancsak gólfesztivált rendezett. A baranyaiak a sereghajtó Haladást fogadták pénteken és az első húsz perc után már 7-0-ra vezettek, végül pedig 9-0-ra diadalmaskodtak.

A negyedik kör legizgalmasabb találkozóját Nyírbátorban játszották, ahol a hazaiak a második félidő elején már 4-2-es előnyben voltak, a Magyar Kupa-címvédő Berettyóújfalu azonban felállt, sőt, az utolsó percben Szalmás Zoltán góljával 5-4-re fordított. A hazaiak viszont a vége előtt büntetőhöz jutottak, Szentes-Bíró Tamás pedig nem hibázott, így 5-5-tel zárult az összecsapás.

Ugyancsak kiélezett csatát hozott a legutóbbi ezüstérmes, házigazda Kecskemét és az Aramis csatája, melyen a hazaiak gyorsan kétgólos előnyhöz jutottak, a végjátékra azonban 3-3-mal fordultak a felek. A találkozó aztán itt is az utolsó percben dőlt el, méghozzá a kecskeméti Bíró Attila góljával (4-3).

Női Futsal NB I. 4. forduló

Sorsolás
2025. 09. 27. 13:00
Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok ( Gyula )
2025. 09. 28. 17:00
Tolna Városi Sportcsarnok
2025. 09. 28. 18:00
Laurencz László Sportcsarnok
2025. 09. 28. 19:00
Kistarcsai Városi Sportközpont

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom