férfi NB I
Az Aramishoz látogat a listavezető
2025. november. 24., 14:20
Az Aramishoz látogat a listavezető
A negyedik helyen álló Aramis vendégeként folytathatja menetelését a listavezető Veszprém hétfőn, a férfi futsal NB I 14. fordulójában.

A bakonyiak 13 forduló után hibátlan mérleggel állnak a tabella élén és Marko Peric tanítványainak minden esélyük megvan arra, hogy folytassák sorozatukat. A Veszprém 62 szerzett gólja mellett csupán 17-et kapott és legutóbb a Pécs vendégeként nyert simán, 6-0-ra.

Az Aramis remekül kezdte a szezont, az utóbbi hetekben viszont kisebb hullámvölgybe került, három meccse nyeretlen és a legutóbbi két körben egyaránt kikapott. Az előző fordulóban a Magyar Futsal Akadémia 4-3-ra, azt megelőzően pedig a Berettyóújfalu 7-3-ra győzte le a budaörsieket. Ilyen előzmények után már a pontszerzése is nagy bravúrnak számítana a hazai gárdától.

A második Újpest remek formában várja hétfői hazai mérkőzését a Magyar Kupa-címvédő Berettyóújfalu ellen. A lila-fehérek szeptember vége óta nem veszítettek pontot és egyértelmű esélyesei a meccsnek, különösen úgy, hogy a hetedik helyen álló hajdúsági rivális rendkívül hullámzó teljesítményt nyújt a szezonban. 

A harmadik Nyíregyháza legutóbb döntetlenre végzett Debrecenben, hétfőn viszont egyértelmű favoritként lép majd pályára a vendég Haladás ellen. A szombathelyiek csupán négy pontot szerzett eddig úgy, hogy mindössze 14 gólt lőttek és 82-t kaptak, s gólarányuk várhatóan tovább romlik majd a szabolcsi találkozón.

A legutóbb ezüstérmes Kecskemét a Berettyóújfaluhoz hasonlóan hullámzóan teljesít az idényben. A csapat 19 ponttal áll a tabella ötödik helyén és ugyan hazai pályán egyértelműen esélyesnek számít a Magyar Futsal Akadémia elleni találkozón, a vendégek képesek lehetnek meglepetést okozni. Az MFA a legutóbb négy fordulóban egy vereség mellett három győzelmet aratott és önbizalommal telve készülhet a meccsre.

Izgalmas meccsnek ígérkezik a Nyírbátor és az újonc H.O.P.E. Futsal összecsapása, illetve a szintén újonc, öt meccse pont nélküli Pécs és a Debrecen csatája is.

A 14. forduló programja

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom