férfi NB I
Az MFA ellen folytathatja győzelmi sorozatát a Veszprém
2025. november. 06., 14:01
Az MFA ellen folytathatja győzelmi sorozatát a Veszprém
Az utolsó előtti helyen álló Magyar Futsal Akadémiát fogadja a százszázalékos teljesítménnyel listavezető Veszprém a férfi futsal NB I 12. fordulójában.

A címvédő bakonyiak egyelőre szinte verhetetlennek tűnnek az idényben, az alapszakasz első felében pontot sem vesztettek, s legutóbb a harmadik helyen álló Nyíregyházát győzték le magabiztosan. Ilyen előzmények után szenzációt jelentene, ha az MFA pénteken pontot tudna szerezni ellenük, még úgy is, hogy a fővárosi csapat legutóbbi két meccsét megnyerte és az előző körben bravúrt bemutatva győzte  le 6-3-ra a Magyar Kupa-címvédő Berettyóújfalut.

A Veszprém első 11 meccsén 52 gólt szerzett és csupán 15-t kapott. Ez utóbbi mutató magasan a legjobb a mezőnyben, a második legjobb védelemmel rendelkező Nyíregyháza ugyanis hattal többször kapitulált.

A második Újpest a veszprémiekhez hasonlóan egyértelmű esélyesként lép majd pályára a 12. körben, mivel a sereghajtó Haladást fogadja. A lila-fehérek sorozatban négy sikerrel a hátuk mögött várják a szombathelyiek elleni mérkőzést. A Haladás a mezőnyben a legtöbb gólt kapta (67) és a legkevesebbet lőtte (13) és a 11. MFA-tól is öt ponttal van lemaradva.

A Nyíregyháza szintén favoritként játszik majd pénteken az újonc Pécs ellen, mely remekül kezdte a szezont, legutóbbi három meccsét viszont elveszítette, ráadásul idegenben még pontot sem tudott szerezni. A szabolcsiak saját pályájukon hat mérkőzésből ötöt megnyertek és egyszer döntetlent játszottak, így nagy meglepetést jelentene, ha nem tudnák begyűjteni a három pontot.

A negyedik Aramis az előző fordulóban nem tudta kihasználni a nyírségiek veszprémi vereségét és csak döntetlent ért el az újonc H.O.P.E. Futsal ellen, pénteken pedig a szezonban eddig gyengélkedő, három meccse nyeretlen Berettyóújfalut látja vendégül. A meccs esélyese az Aramis, ám a hajdúságiak sikere sem jelentene bombameglepetést.

Az ötödik DEAC hétfőn nagy csatára késztette az Újpestet, ám 4-2-re kikapott, pénteken pedig Nyírbátorban javíthat. A hazai együttes jó hangulatban várhatja az összecsapást, azok után, hogy legutóbb 7-1-re kiütötte a Pécset és ezzel lezárta öt meccsen át tartó negatív sorozatát, mely során pontot sem szerzett.

A 12. forduló csütörtökön Kecskeméten indul, ahol a házigazda vendége a H.O.P.E. Futsal lesz. Az előző két szezonban egyaránt ezüstérmes kecskemétiek a vártnál talán visszafogottabban szerepelnek eddig, öt győzelem mellett hatszor veszítettek, így egy sikerrel ötven százalékosra javítanák mérlegüket.

A 12. forduló programja, tabella

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom