férfi NB I
Futsal NB I: Története során először bajnok a Veszprém
2025. június. 07., 21:20
Futsal NB I: Története során először bajnok a Veszprém
A Veszprém nyerte meg a férfi futsal NB I 2024/25-ös szezonját, miután szombaton a finálé harmadik meccsén is legyőzte a Kecskemétet.

Történetük első bajnoki címének megszerzésére készülő veszprémiek válogatott kapusuk, az eltiltott Spandler Mátyás nélkül léptek pályára a döntő harmadik mérkőzésén. Ugyanakkor a másik oldalon sem számíthatott mindenkire az edzői stáb, mivel a már az előző meccsről is hiányzó Suscsák Máté mellett Rutai Balázs sem tudta vállalni a játékot, ami komoly érvágást jelentett a riválisánál szűkebb kerettel dolgozó együttesnek. 

A finálé első meccsén a Veszprém simán, 4-2-re győzött hazai pályán, a második találkozón, Kecskeméten pedig óriási csata végén, 2-1-re nyert, így egyetlen győzelem választotta el a történelmi diadaltól. Ennek megfelelően a hazai csapat szurkolói teljesen megtöltötték a Március 15. úti Sportcsarnokot, ahol nagy iramban kezdődött a mérkőzés.

A Kecskemét az első két találkozóval ellentétben ezúttal nem adta át a területet a Veszprémnek, hanem igyekezett nyomást gyakorolni a házigazdára, így kifejezetten élvezetes csata folyt a pályán. Az első nagy helyzet a bakonyiaké volt, az első félidő közepén viszont a vendégek voltak veszélyesebbek, és több helyzetet is elpuskáztak, elsősorban a Spandlert kiválóan helyettesítő, 20 éves Koncsol Norbert védései miatt, egy ízben pedig a kapufa mentett.

A látottakkal Javi Rodrigues, a hazaiak edzője nem volt elégedett, és hat perccel a szünet előtt időt kért, ám azt követően nem a veszprémiek villantak, hanem Pál Patrik lőtt gyönyörű gólt a jobb oldalról a kimozduló Koncsol mellett. A kapott gól ébresztőleg hatott a hazaiakra, és egy perccel a kecskeméti találat után Horváth szép egyéni villanásával egyenlítettek, az 1-1-es állás pedig nem változott az első félidő végéig.

A pihenő egyértelműen a hazaiaknak tett jobbat, akik a második félidő első pillanatában átvették az irányítást, és alig két perc után, egy nagyon komoly kecskeméti hiba után Thiago góljával átvették a vezetést.

A Kecskemét a második játékrészre elfáradt, az első félidőben mutatott bátor, kezdeményező játékkal szemben ekkor már passzívabban futsalozott. A bakonyiak ugyanakkor hosszú ideig nem tudták megszerezni a harmadik góljukat, a meccs hajrájára fordulva aztán Pál Patrikot, a Kecskemét csapatkapitányát egy veszélyes becsúszás miatt kiállították, az előnyt pedig közel két perc után Dróth Zoltán használta ki, ezzel gyakorlatilag lezárta a párharcot, mivel a vendégek öt a négy ellen sem tudtak igazán veszélyes helyzetet kidolgozni.

A Veszprém ezzel első bajnoki címét szerezte meg, míg  Dróth Zoltánnak ez volt a 11. bajnoki diadala.

A Kecskemét a tavalyi év után ismét ezüstéremmel zárt, a csapat sportigazgatója, Marko Gavrilovic pedig a mérkőzést követően elárulta, hogy távozik az együttestől és a szerb válogatott szövetségi kapitánya lesz.

Vehir.hu Futsal Veszprém-SG Kecskemét 3-1 (1-1)

Jegyzőkönyv

Futsal Férfi A Az olaszok ellen zárjuk a csoportkört az Eb-n

Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.

Futsal Férfi A Becsülettel küzdöttünk, de a portugálok magabiztosan nyertek a futsal Eb-n

A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.

Hírajánló

Hajszállal maradtunk le a negyeddöntőről – döntetlen az olaszok ellen

Férfi futsalválogatottunk utolsó Eb-csoportmérkőzésén kétszer is vezetett az olaszok ellen, de ellenfelünk mindkétszer egyenlített, és a 2-2-es döntetlennel továbbjutott a negyeddöntőbe. A magyar válogatott a kiesés ellenére remek Európa-bajnokságot zárt, jócskán felülmúlva a várakozásokat.

2026. január. 29., 22:41
Az olaszok ellen zárjuk a csoportkört az Eb-n

Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.

2026. január. 28., 19:21
Becsülettel küzdöttünk, de a portugálok magabiztosan nyertek a futsal Eb-n

A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.

2026. január. 27., 19:10
A portugálok ellen folytatjuk az Eb-n

Férfi futsalválogatottunk a szombati, lengyelek elleni 4-2-es Eb-sikert követően kedden 17.30-tól a portugálokkal játssza második csoportmeccsét.

2026. január. 26., 16:27

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom