férfi NB I
Futsal NB I: Bronzérmes a Nyíregyháza
2025. június. 06., 21:26
Futsal NB I: Bronzérmes a Nyíregyháza
A Nyíregyháza közösségi oldala
A Nyíregyháza szerezte meg a férfi futsal NB I bronzérmét, miután a párharc pénteki harmadik mérkőzésén, drámai végjátékban 5-4-re legyőzte a Berettyóújfalut.

A párharcot a Magyar Kupa-győztes Berettyóújfalu kezdte meg pályaelőnnyel, ám már rögtön az első meccsen elveszítette előnyét, majd a második találkozón simán kikapott Nyíregyházán, azaz 2-0-ás hátrányban várta a pénteki összecsapást.

A nyírségiek egyértelműen a párharc lezárásának céljával készültek a mérkőzésre, melyet remekül kezdtek, és Maneca révén már a harmadik percben megszerezték a vezetést. A folytatásban is a vendégek voltak lendületesebbek, ám nem tudták növelni előnyüket, a hazaiak pedig a nyolcadik percben Nagy Kevin révén első helyzetüket értékesítve egyenlítettek. A gól jót tett a Berettyóújfalunak, egyértelműen átvette az irányítást, és a 14. percben Magyari Csaba góljával átvette a vezetést.

A szünetig maradt a hazai fölény, de újabb gól nem született, majd a fordulást követően alig fél perc után a Nyíregyháza egyenlített Gregory találatával, sőt, négy perccel később Kovács Róbert ismét a vendégeket juttatta előnyhöz.

A Berettyóújfalunak erre szinte azonnal volt válasza, de Iszák Róbert hiába egyenlített a 27. percben, két perccel később ismét hátrányba került csapata, miután Rafinha is bevette a hazai kaput.

Hátrányban a Berettyóújfalu minden energiájával az egyenlítésért küzdött, az utolsó öt percben már öt a négy ellen támadott, de sokáig nem tudott betalálni, majd 44 másodperccel a vége előtt Nagy Imre lövése utat talált a vendégek kapujába. Ekkor már talán mindenki azt hitte, hogy hosszabbítás dönt majd a meccsen, a Nyíregyháza azonban ment előre a győzelemért, és alig öt másodperccel a vége előtt Gregory lövésébe kézzel értek bele a hazaiak a hatoson belül, a büntetőt pedig Gregory nem hibázta el, ezzel megnyerte csapatának a meccset.   

A Nyíregyháza így 3-0-ra megnyerte a párharcot és a tavalyi év után ismét bronzérmet ünnepelhet.

MVFC Berettyóújfalu-Á Stúdió Futsal Nyíregyháza 4-5 (2-1)

Jegyzőkönyv

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom