férfi NB I
Férfi futsal NB I - A hajrában szerzett góllal nyert az Újpest
2024. október. 22., 09:44
Férfi futsal NB I - A hajrában szerzett góllal nyert az Újpest
Újpest Futsal Club
A hajrában szerzett góllal az Újpest 2-1-re legyőzte hazai pályán a Veszprémet, így a vendégegyüttesnek nem sikerült megtörnie hat mérkőzés óta tartó vereségsorozatát a férfi futsal NB I tizedik fordulójában.

A bajnokságban jelenleg második helyen álló Újpest a 7. percben szerezte meg a vezetést, a félidőhöz közeledve egyenlíthetett volna a Veszprém, de lövése a kapufán csattant, így egygólos újpesti vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe. A szünet után Javier Rodríguez együttese a 26. percben egyenlített, majd a lila-fehérek is kapufát találtak, de a hajrában Czerman Márk ismét bevette a vendégek kapuját. A veszprémiek öt a négy elleni játékra váltottak és 10 másodperccel a vége előtt kiharcoltak egy szabadrúgást is, ebből azonban már nem sikerült egalizálniuk. 

Az előző szezonban ezüstérmes Kecskemét már a 6. percben hátrányba került a Magyar Futsal Akadémiával szemben, de Bíró Attila duplájával végül felülmúlta az MFA-t a Messzi István Sportcsarnokban.

A hétfői zárómérkőzésen ugyan a sereghajtó TFSE került előnybe a Nyíregyháza ellen, de a szünetig egyenlített, a második félidőben pedig fordított az előző kiírás bronzérmese. A folytatásban a vendégeknél Öreglaki Norbert a 200. NB I-es gólját, míg a válogatott Szabó Lajos mesterhármast szerzett, így csapatuk 6-4-es győzelmet ünnepelhetett a fővárosban. 

A pénteki játéknapon a címvédő érvényesítette a papírformát, és magabiztos győzelmet aratott az újonc Rubeolával szemben. Dróth Zoltán és Körmendy Gábor is duplázott, emellett még négy szombathelyi játékos is betalált. A vendégek egy szépítő találatot szereztek, így a házigazda végül 8-1-es sikert aratott.

A forduló nyitómérkőzésén a Berettyóújfalu az Aramis ellen lépett pályára és már az elejétől kezdve próbálta irányítani a játékot, ennek az első félidő végén meg is lett az eredménye, mivel a 20. percben megszerezte a vezetést. A fordulás után viszont egyenlített, majd fordított a budaörsi alakulat, Turzó József csapata pedig csak az utolsó percben tudott pontot menteni (2-2).

"Két koncentrációs vagy egyéni hiba történt, lehet bárhogy is fogalmazni, de a mai nap során nem volt benne a második félidőbe az a plusz, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést" - mondta az MLSZ Tv-nek a 150-szeres válogatott Rábl János. 

A DEAC gól nélküli döntetlent játszott a Nyírbátorral, a vendégek csapatát pedig már a portugál José Gerardo irányította.  

"Őszintén szólva az új edzőnek teljesen más az elképzelése, de természetesen ezt próbáljuk gyakorolni és befogadni. Ez úgy ahogy alakul, de ezen a mérkőzésen egyáltalán nem jött ki. Alig tudtunk helyzetet kidolgozni, talán három vagy négy lövésünk volt egész meccsen, és így nem lehet nyerni" - mondta a nyírbátori Berecz Rafael, majd Gerardo hozzátette, hogy mindkét csapat elmaradt attól a teljesítménytől, amire képes. 

Fizz Liga 10. forduló

Sorsolás
2025. 10. 18. 14:00
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2025. 10. 18. 16:15
Paksi FC Stadion
2025. 10. 18. 20:30
ETO Stadion
2025. 10. 19. 13:15
Mezőkövesd Városi Stadion
2025. 10. 19. 15:30
ZTE Aréna
2025. 10. 19. 18:00
Szusza Ferenc Stadion

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom