A bakonyiak már az első percben megszerezték a vezetést Nyíregyházán, majd a félidőig Dorogi Benjámin mellett Dróth Zoltán kétszer is betalált. A hazaiaknál pedig Costa Dos Santos duplázott, így 4–2-es veszprémi vezetéssel vonultak vissza a csapatok az öltözőbe. A fordulás után a veszprémieknél Alves Dos Santos hat percen belül mesterhármast ért el, ezzel beállította a 7–2-es végeredményt. A Veszprém ezzel sorozatban hetedik győzelmét aratta a bajnokságban, és bebiztosította helyét a felsőházban.
A címvédő és tabellavezető Haladás kisebb meglepetésre kikapott a Magyar Futsal Akadémiától. Az első félidőben a vendégeknél Fábián Tamás duplázott, így 2-1-es MFA előnnyel vonultak vissza a csapatok a szünetre. A fordulás után egyre távolabb került a győzelemtől a szombathelyi gárda, és bár a 34. percben Hajmási Milán 4-2-re szépített, a hajrában viszont már nem tudott visszakapaszkodni a listavezető, majd Módly Dominik állította be az 5-2-es végeredményt.
A Kecskemétnek fordulatos mérkőzésen sikerült otthon tartania a három pontot az Újpesttel szemben, így három pontra megközelítette a bajnokság élén álló szombathelyieket. A vendégeknél Thiago már a 3. percben megszerezte a vezetést, majd a félidőig fordítottak a hazaiak. A folytatásban egyenlítettek a lila-fehérek, majd Fekete Márk és Hadzsi Máté is betalált, a hajrában pedig Pál Patrik megpattanó lövése döntötte el a mérkőzést. Csikós Erik, az Újpest Kecskemétről kölcsönvett kapusa remek formában védett, amit még korábbi csapattársai is kiemeltek az összecsapást követően.
Az első félidőben nem esett gól a Berettyóújfalu és a sereghajtó Rubeola mérkőzésen, ezzel a vendéglátóknál Turzó József vezetőedző és játékosai sem voltak megelégedve a szünetben, mivel a Berettyónak megvoltak a helyzetei, de pontatlan volt az ellenfél kapuja előtt. A fordulás a 24. percben Iszák Dominik törte meg a gólcsendet, és a hazaiak végül 4-0-ig meg sem álltak a gólgyártásban.
Az Aramis 4–3-as debreceni győzelmével életben tartotta reményeit a felsőházi rájátszásra. A DEAC Vass Ottó révén került előnybe, majd a szünetig 3-1-re fordítottak a budaörsiek. A második felvonásban Tóth Attila duplázott, de a túloldalon is esett gól, így a hazaiak nem tudtak pontot menteni.
A forduló zárómérkőzésén az újonc TFSE gólgazdag találkozón 8–4-re múlta felül a Nyírbátort, ezzel az egyetemisták a második győzelmüket jegyezték a szezonban. A vendégeknél Nagy Bence triplázott, a hazaiaknál viszont Petroff Norbert mesternégyesig jutott.
"Örülök, hogy ennyi góllal tudtam segíteni a csapatot, úgy készültünk, hogy itthon mindenféleképpen nyernünk kell, még akkor is, ha az alapszakasz szempontjából nem sok jelentősége van, viszont a rájátszás és az önbizalmunk szempontjából nagyon fontos volt, hogy itthon tartsuk a három pontot" - mondta az MLSZ Tv-nek Petroff.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.