Az odavágók során csak a Berettyóújfalunak sikerült legyőznie Felipe Conde együttesét, amely 11 pontos előnnyel vezeti a tabellát. A Berettyó jelenleg az ötödik, az előző fordulóban ismét kikapott a Veszprémtől, így fontos lenne számára a pontgyűjtés, a Haladás pedig a pénteki rangadón vágna vissza a szeptemberi 3-1-es vereségért.
Hasonlóan kiélezett meccs várható az Aramis és a Veszprém találkozóján is, amelyen szintén a vendégegyüttes szeretne javítani a mérlegén, mivel a bakonyiak 3-1-re kikaptak hazai pályán az Aramistól. A budaörsiek hullámzó teljesítményt tudhatnak maguk mögött, mivel megverték az előző szezonban ezüstérmes Kecskemétet, pontot mentettek a Berettyóújfalu ellen, de kétszer kikaptak az Újpesttől és a nyolcadik helyen álló Nyírbátor is legyőzte őket.
A Nyírbátor az újonc Rubeolához látogat, míg a DEAC hétfőn a Kecskemétet fogadja a DESOK Csarnokban. Utóbbi két csapatnak nem kell sokáig várnia a visszavágóra, mivel négy nappal később a Magyar Kupában is találkoznak egymással.
A remek formát mutató Nyíregyháza otthonába a Magyar Futsal Akadémia érkezik, melynek az 5. fordulóban is sikerült megnehezítenie az előző szezonban bronzérmes nyírségiek dolgát. Lovas Norbert nyíregyházi vezetőedző szerint az MFA egy összeszokott csapat, amely bármelyik együttessel fel tudja venni a versenyt. Erre pedig jó példa volt az Újpest elleni győzelmük a lila-fehérek otthonában.
„Nekünk is nagyon oda kell figyelnünk, mert ellenük Budapesten mindig megszenvedünk. Hazai pályán azért látszik még a különbség, de ez egyre csökken, hiszen együtt tartották a társaságot, fiatalok és az összeszokottság is megjelenik a csapatban, meg persze az egyéni kvalitások is. Ugyanúgy, mint nálunk, náluk is vannak fiatal tehetséges játékosok, akik igenis képesek eldönteni egy meccset. Célunk, ha csak egy góllal is, de nyerjük meg ezt az utolsó bajnoki meccset ebben az évben” – mondta az mlsz.hu-nak Lovas Norbert.
A forduló zárásaként a TFSE az Újpest együttesét fogadja hétfő este a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.