férfi NB I
Férfi futsal NB I – Baksa Csaba: sokkal kiegyensúlyozottabb lesz idén a bajnokság
2024. július. 26., 16:16
Férfi futsal NB I – Baksa Csaba: sokkal kiegyensúlyozottabb lesz idén a bajnokság
Nyírbátori SC közösségi oldala
Az előző kiírás hetedik helyén végző Nyírbátor vezetője, Baksa Csaba szerint idén sokkal kiegyensúlyozottabb lesz a férfi futsal NB I, mivel a nyári átigazolási időszaknak köszönhetően közel egy szintre kerültek a csapatok az élvonalban.

A nyírbátoriakat mindössze két pont választotta el az alapszakasz végén a felsőháztól, majd a rájátszást 9 győzelem mellett egy vereséggel és 34 ponttal zárták az alsóházban. Baksa Csaba röviden értékelte az előző szezont az mlsz.hu-nak és a csapat idei céljairól is beszélt.

Röviden hogyan értékelnéd ezt a szezont?

Minden téren elégedettek lehetünk. Nagyon szerettünk volna bekerülni a felsőházba, de ha reálisan nézzük az erőviszonyokat, akkor oda kerültünk, ahol jelenleg tartanunk kell. Annak viszont nagyon örülök, hogy a srácok az alsóházba is úgy álltak bele, hogy minden mérkőzést komolyan vettek és szinte élet-halál küzdelmet folytattak a pályán. Azt viszont sajnálom, hogy nem sikerült végül 100 százalékos teljesítménnyel megnyerni az alsóházat, mivel ezzel egy kis pluszt tudtunk volna szerezni magunknak.

Voltak távozók, mint a házi gólkirály, Szabó Steven, de érkeztek is játékosok Nyírbátorba. Milyen változások érintették a csapatot?

Igen, ő kapott egy jobb ajánlatot és Debrecenbe igazolt, amihez sok sikert kívánunk! Csoma Alpárral - aki már régóta a csapathoz tartozik – más pozícióba számol az egyesület, mégpedig a második csapatnál, az utánpótlás vonalon, Varga Dániel viszont véglegesen elköszönt az klubtól. Nagy Bence egy helyi játékos, aki most érkezett vissza Debrecenből, illetve szintén a DEAC-tól Berecz Rafael is csatlakozott hozzánk.

Terveztek még további változást?

Még folyamatban van néhány dolog, de még semmi sem biztos. Úgy gondolom, hogy 90 százalékban kész a csapat, és ha sikerül még valakit - vagy valakiket - igazolni az már egy extra dolog lenne. Meglátjuk …

Már egy-két edzőmérkőzésen túl van a csapat, hogyan szerepel eddig ez a megújult keret?

Az eredmények alapján jó úton haladunk, igaz az eredmény még másodlagos, de úgy tűnik a csapat egyben van. Nemrég vettek részt egy pár napos edzőtáborban, ami kifejezetten jól sikerült. Építkezünk tovább és próbálunk még több fiatalnak lehetőséget biztosítani, hiszen övék a jövő és szeretnénk idén megcélozni a felsőházat.

Szerinted a nagy játékosmozgás átrendezheti az erőviszonyokat az élvonalban?

Szerintem sokkal kiegyensúlyozottabb lesz most a bajnokság, mint tavaly volt, mivel sok csapat játékosállománya közel egy szintre érkezett, így nem lesz akkora szakadék a csapatok között.

Nemrég elkészült az alapszakasz sorsolása, melyből kiderült, hogy a címvédő Haladás ellen kezditek a 2024/25-ös kiírást. Milyennek látod ezt a sorsolást?

Még örülünk is neki, hogy pont a bajnokcsapathoz, úgymond a legerősebb csapathoz megyünk, mivel mindenkivel játszani kell és szerintem ez így tökéletes. A labda kerek, nem mi vagyunk az esélyesek, de majd meglátjuk, mit hoz ez a mérkőzés.

A TFSE feljutása már korábban eldőlt, de nemrég kiderült, hogy az Újpest két csapattal is indulhat az élvonalban. Mit gondolsz a két újoncról?

A TF-fel már játszottunk is, egy fiatal lendületes csapat, amely szintén szeret futsalozni, ezért nagyon szimpatikusak. Szerintem ők nem lesznek rosszak, de az Újpestről szinte semmit sem tudunk. Budapesten nem olyan nehéz erősíteni, mivel sokkal egyszerűbb nekik játékosokat igazolni, mint nekünk ide keletre. Azt gondolom, hogy mindkét csapat jó lesz. Figyeljük az Újpestet, mert a név alapján ez lesz az igazi Újpest, amely egy meghatározó nagypályás csapat neve alatt fog szerepelni, így már rossz nem lehet.

Futsal Férfi A Telkiben kezdi a románok elleni felkészülést a futsalválogatott

Vasárnaptól keddig Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában edzőtáborozik a férfi futsalválogatott, valamint a közvetlen utánpótlást jelentő U21-es válogatott.

férfi NB I Az újonc Pécs ellen mutatkozik be hazai pályán a címvédő

Csütörtökön este a Nyíregyháza-Debrecen keleti rangadóval indul a férfi futsal NB I második fordulója, melyben a címvédő Veszprém az újonc Pécset fogadja.

Hírajánló

A Veszprém sima győzelemmel búcsúztatta Tatai Józsefet

A címvédő Veszprém méltó módon búcsúzott el az előző szezon végén visszavonult Tatai Józseftől, akinek ünnepélyes köszöntését követően a csapat simán, 4-0-ra legyőzte az újonc Pécset a férfi futsal NB I második fordulójában.

2025. augusztus. 16., 00:06
Telkiben kezdi a románok elleni felkészülést a futsalválogatott

Vasárnaptól keddig Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában edzőtáborozik a férfi futsalválogatott, valamint a közvetlen utánpótlást jelentő U21-es válogatott.

2025. augusztus. 14., 11:28
Az újonc Pécs ellen mutatkozik be hazai pályán a címvédő

Csütörtökön este a Nyíregyháza-Debrecen keleti rangadóval indul a férfi futsal NB I második fordulója, melyben a címvédő Veszprém az újonc Pécset fogadja.

2025. augusztus. 14., 09:47
Új eljárásrend a gyerekek verseny- és rajtengedélyével kapcsolatban
Új eljárásrend a gyerekek verseny- és rajtengedélyével kapcsolatban

Fontos változás azok számára számára, akik a Bozsik egyesületi programban és/vagy a Leány U10-12-es tornasorozatban és/vagy a Futsal U9-U11 tornasorozatban vesznek részt.

2025. augusztus. 13., 10:43

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom