Az utóbbi hetekben, hónapokban a férfi futsal NB I-ben címvédő és tabellavezető Haladás pénzügyi nehézségeiről szóltak a hírek, mivel a szombathelyi klubtól több játékos, idegenlégiós, valamint a szakmai stáb is távozott. Így tett végül Dróth Zoltán is, a hazai futsal egyik meghatározó alakja, tízszeres magyar bajnok és kupagyőztes, valamint 164-szeres válogatott játékos, aki pénteken góllal és gólpasszal mutatkozott be új csapatában, a Veszprémben. A 36 esztendős futsalos az év első mérkőzését még a Haladásban játszotta, de a 18. fordulóban már Veszprém színeiben szerepelt, miután múlt kedden, Hadházi Sándor után ő is oda igazolt.
Legutóbb a Haladással éppen Veszprémben léptél pályára, akkor a meccs utáni interjúban még arról kérdeztek, hogyan tovább a szombathelyi klubbal, most pedig az akkori rivális színeiben mutatkozhattál be. Nem ironikus ez egy kicsit?
A Veszprémmel kapcsolatban nagyon sok összefüggést tudok mondani. Amikor a Győrből Kazahsztánba igazoltam, akkor Veszprémben játszottam az utolsó mérkőzésemet. A Haladással is itt játszottam az utolsót, és most Veszprémben vagyok, úgyhogy a pályafutásom során tényleg sok kötődésem volt ehhez a klubhoz. Örülök, hogy itt vagyok, és megoldódott a helyzetem, mert ez egy nagyon hosszú kálvária volt. Mindenki tudja, hogy mi történt a Haladásban, de megoldódott, jól érzem magam az új csapatomban, és a srácok is nagyon gyorsan elfogadtak, segítenek. Nagyon jól játszottunk és nyertünk is a Kecskemét ellen, úgyhogy ennél jobb forgatókönyvet nem is tudtam volna elképzelni.
Hatalmas ováció fogadott a szurkolóktól a pályán, amikor bemutattak. Milyen érzés volt ez számodra vagy ez már természetes, hogy így fogadnak?
Kíváncsi voltam, hogyan is fogadnak, mert a Győrrel és a Haladással is általában győzni jártunk Veszprémbe. Rúgtam itt a gólokat, de nagyon örülök, hogy ennyire pozitív volt a fogadtatásom, és ezt igyekszem majd meghálálni.
Rögtön az első meccseden gólpasszt adtál, majd a második félidőben már gólt is lőttél. Bár előtte is voltak helyzeteid, de azok valamiért nem akartak bemenni. Felszabadultál, miután betaláltál?
Talán az évek alatt már összeszedtem annyi rutint magamnak, hogy nem stresszelek emiatt, hanem tudom, hogy dolgozni kell tovább és jönni fog a gól. Ez az egész karrierem során így volt, úgyhogy bíztam a csapattársaimban és magamban is. Boldog vagyok, hogy sikerült betalálni, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy nyertünk, és az sem mindegy, hogyan. Csúsztunk-másztunk, akartunk, amit az edző kért, azt teljesítettük, úgyhogy le a kalappal mindenki előtt. Megjegyzem, sose szerettem – a Haladásban sem – ha kiemeltek, mert ez nem egy egyéni sport, ez csapatjáték! Hatalmas nagy küzdés volt és ezt kell tovább vinni a folytatásban.
Egy ilyen rutinos játékos esetében felmerül a kérdés, hogy mi alapján választ csapatot, talán a bajnokesélyest célozza meg?
Szerettem volna jó csapatba igazolni, hiszen a magyar válogatottban is játszom, ráadásul az Eb-selejtezőkben is érdekeltek vagyunk. Éppen ezért fontosnak gondoltam, hogy napi szinten egy olyan csapatban tudjak edzeni, ahol adottak a körülmények. És nem utolsósorban, nem vagyok fiatal, szerettem volna a családhoz közel lenni, így nem költöztem el Veszprémbe, Szombathelyről járok minden nap. Ezt is bevállaltam azért, hogy a családommal legyek és a válogatottnak is hasznos tagja tudja lenni. Meglátjuk, mi lesz a sorsom, itt vagyok, a Veszprémmel megcéloztuk a döntőt és minden nap ezért dolgozunk!
Még csak most érkeztél, de eddig mennyire értitek meg egymást Javier Rodríguez vezetőedzővel? Ő elég temperamentumos, nem gondolod?
Én is az vagyok! Közel áll a stílusunk egymáshoz, már az első edzésen megvolt a közös hang, úgyhogy ezzel nincs probléma. Próbál minket feltüzelni, de ez szerintem a pályán is látszik.
Térjünk rá picit a válogatottra, eddig egy-egy győzelem és vereség a csapat mérlege az Eb-selejtező csoportkörében. Hogyan értékeled az eddigi teljesítményeteket, illetve miben reménykedhetünk a márciusi folytatásban?
Nemzetközi szinten minden mérkőzés nehéz, márciusban játszunk a norvégokkal itthon is és idegenben is. Nincs egyszerű mérkőzés, Szlovéniában szoros vereséget szenvedtünk, de szerintem abból még jól is kijöhetünk. A soron következő két Norvégia elleni meccset, és idegenben a Montenegró ellenit is hozni kell ahhoz, hogy esélyünk legyen az utolsó mérkőzésen, hazai pályán a szlovénok ellen. Ez a cél, de lépésről lépésre haladunk.
Összefoglalva akkor, mik a céljaid ebben az évben – klub- és válogatott szinten egyaránt?
A válogatottal egyértelműen az a cél, hogy egyenes ágon kijussunk az Európa-bajnokságra. A Veszprémmel pedig döntőbe szeretnénk kerülni a bajnokságban, emellett pedig még ott van a Magyar Kupa, melyben nemsokára újabb forduló következik, természetesen ott is szeretnénk minél tovább jutni, minél jobb eredményt elérni.
A Veszprém együttese Nyíregyházára látogat a férfi futsal NB I alapszakaszának 20. fordulójában, így hétfőn a bajnokságban megszakadhat az egyik csapat hat mérkőzés óta tartó sikersorozata. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.
Elsőként a Nyíregyháza és a Berettyóújfalu együttese harcolta ki a férfi futsal Magyar Kupa négyes döntőjébe kerülést, majd pénteken a Veszprém és a címvédő Haladás is biztosította helyét a legjobb négy csapat között.
A Veszprém nyerte a nyíregyházi derbit, míg a Magyar Futsal Akadémia legyőzte a címvédő Haladást a férfi futsal NB I alapszakaszának 20. fordulójában.
A Veszprém együttese Nyíregyházára látogat a férfi futsal NB I alapszakaszának 20. fordulójában, így hétfőn a bajnokságban megszakadhat az egyik csapat hat mérkőzés óta tartó sikersorozata. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.
Elsőként a Nyíregyháza és a Berettyóújfalu együttese harcolta ki a férfi futsal Magyar Kupa négyes döntőjébe kerülést, majd pénteken a Veszprém és a címvédő Haladás is biztosította helyét a legjobb négy csapat között.
Férfi futsalosaink február 3-án és február 5-én is pályára lépnek felkészülési mérkőzésen a lettek otthonában.