A pénteki nyitómérkőzésen az előző kiírás ezüst- és bronzérmese csapott össze, a Kecskemét ugyanis hazai pályán fogadta a nyíregyháziakat, akik már az első percben megszerezték a vezetést a Messzi István Sportcsarnokban, ám örömük nem tartott sokáig, mivel a félidőig 3-1-re fordítottak a vendéglátók. A fordulás után a kecskemétiek akarata érvényesült, 6-1-re elléptek és bár Lovas Norbert együttese szépített, végül Suscsák Máté állította be a 7-3-as végeredményt.
"Nagyon jó volt a koncentrációnk, csodálatos energiák szabadultak fel nálunk, és azon a szinten játszottunk, amelyen mindig lennünk kéne. Komolyan vettük őket, ami kifizetődött nekünk ma. Azt hiszem, egy nagyon jól szervezett csapatnak tűntünk ma a futsal elemeiben, nagyon elégedett voltam és büszke vagyok a srácokra" - mondta Marko Gavrilovic, a kecskemétiek sportigazgatója.
Veszprémben nehezen indult be a gólgyártás, többek között a Rubeola kapusának, Iváncsik Norbertnek a remek teljesítménye miatt, aki a hazaiak statisztikája szerint 33 védést mutatott be. Fehér Zsolt együttese a nagyszünetben 2-1-re vezetett, a fordulás előtt pedig több játékos is "fejmosást" kapott, és ennek köszönhetően a folytatásban még hatszor betalált a hazai csapat (8-1).
Hasonlóan jó formát mutatott az Újpest csapata is, amely 7-1-re múlta felül a nyírbátoriakat. Elek Gergő, a vendégek vezetőedzője szerint a második félidő, amelyre egygólos hátránnyal mentek ki a pályára, "teljes katasztrófa" volt, mivel hatalmas hibákat vétettek és a kulcsjátékosok sem tudtak jó teljesítményt nyújtani.
A Berettyóújfalu viszont ismét 2-2-es döntetlent játszott, ezúttal a Debrecennel, melynek játékosait Tihanyi Csaba szerint a meccs előtt mentálisan kellett egy kicsit felrázni.
A forduló hétfői zárónapján az Aramis SE 3-1-es sikert aratott a Magyar Futsal Akadémia otthonában. Boznánszky Gábor szerint 28 percig gyengén játszott az MFA, gyengébb napot fogott ki és elkerülhető gólokat is kapott, utána ugyan elkezdtek ébredezni, de ez már túl későnek bizonyult.
A címvédő Haladás pedig érvényesítette a papírformát és nagyarányú győzelmet aratott a TF-n (8-1).
A jelenlegi dobogós helyen álló csapatok továbbra is veretlenek, míg a három sereghajtó együttes pont nélkül áll a tabellán.
Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.
A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.
Férfi futsalválogatottunk utolsó Eb-csoportmérkőzésén kétszer is vezetett az olaszok ellen, de ellenfelünk mindkétszer egyenlített, és a 2-2-es döntetlennel továbbjutott a negyeddöntőbe. A magyar válogatott a kiesés ellenére remek Európa-bajnokságot zárt, jócskán felülmúlva a várakozásokat.
Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.
A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.
Férfi futsalválogatottunk a szombati, lengyelek elleni 4-2-es Eb-sikert követően kedden 17.30-tól a portugálokkal játssza második csoportmeccsét.