A versenybizottság szerdai határozata szerint jövő hét csütörtökön a címvédő és listavezető Haladás az alapszakasz harmadik helyén végzett Veszprém ellen kezdi meg a rájátszást, pénteken pedig a Nyíregyháza az idei kiírás kezdetéhez hasonlóan ezúttal is a Berettyóújfaluval csap össze az első körben. A tavalyi ezüstérmes Kecskemét pedig Újpestre látogat.
Az alsóházban az újonc TFSE hazai pályán az Aramis SE ellen, míg a sereghajtó Rubeola a Nyírbátor vendégeként kezdi meg az élvonalban maradásért zajló küzdelmet. A Debrecen pedig a Magyar Futsal Akadémiát fogadja a jövő heti nyitófordulóban.
Az alapszakasz eredményei alapján az első helyezett 7, a második 5, a harmadik 4, a negyedik 3, az ötödik 2, illetve a hatodik 1 pontot visz a felső-, illetve az alsóházba. A 10 fordulós rájátszásban oda-vissza vágós körmérkőzéses formában játszanak egymás ellen a csapatok. A rájátszás utolsó játéknapját május 26-án rendezik.
A felsőházban a 10. fordulót követően az első két helyezett küzdhet a bajnoki címért, míg a 3. és 4. pozíciót megszerző együttes a bronzéremért csap össze. A helyosztó párharcok az egyik fél harmadik sikeréig tartanak. Az alsóház utolsó két helyezettje a 10.forduló végén búcsúzik az élvonaltól.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.