férfi NB I
Férfi futsal NB I- Kecskeméten rajtol a bajnokság
2024. augusztus. 08., 16:42
Férfi futsal NB I- Kecskeméten rajtol a bajnokság
SG Kecskemét közösségi oldala
Pénteken a Messzi István Sportcsarnokban veszi kezdetét a férfi futsal NB I-es bajnoki évad. A 2024/25-ös szezon első mérkőzésén az előző kiírásban ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét az Aramis SE-t fogadja.

„Az Aramist jól ismerjük, gólérzékeny játékosok alkotják keretüket, és régóta együtt pallérozódnak. A maximumot kell kiadnunk magunkból pénteken este 18 órakor, ha itthon akarjuk tartani a három pontot” - nyilatkozta a klub honlapjának Marko Gavrilovic sportigazgató, majd hozzátette, maradt némi hiányérzete a felkészülést illetően, amelyet több sérülés is nehezített. Két hete 3-3-as döntetlennel ért véget a két együttes felkészülési mérkőzése.

Szombaton a címvédő Haladás otthonában folytatódik az első forduló, melyben a Nyírbátor Szombathelyre látogat. Felipe Conde együttese múlt héten a tavalyi lengyel bajnok, Record Bialsko Biala ellen mindkétszer 5-2-es sikert aratott, így dupla győzelemmel hangolt a bajnoki nyitányra.

Hétfőn további négy mérkőzésre kerül sor az élvonalban, és a két újonc is bemutatkozik. A TFSE, amely hat új érkezőt jelentett be a rajt előtt, Debrecenbe látogat, míg a Rubeola – korábban UFC Futsal – Újpesten mutathatja meg, milyen játékerőt képvisel.

„Adódott egy lehetőség, amelyre lecsaptunk és a Club tradíciójához méltó gyorsasággal reagáltunk. Két hetünk volt mindenre, de rövid idő alatt egy fiatal, ambíciózus keretet kialakítva vágunk neki az első osztálynak, Baranyai Pál vezetésével” – írta közösségi oldalán a Rubeola FC.

A bajnoki döntőt megcélzó Veszprém a Magyar Futsal Akadémia, míg az előző szezonban bronzérmes Nyíregyháza a Berettyóújfalu otthonában vág neki az új idénynek.

Fizz Liga 1. forduló

Sorsolás
2025. 07. 25. 20:00
Szusza Ferenc Stadion
2025. 07. 26. 17:45
ZTE Aréna
2025. 07. 26. 20:15
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2025. 07. 27. 16:00
Nyíregyháza Városi Stadion
2025. 07. 27. 18:00
Paksi FC Stadion
2025. 07. 27. 20:00
Puskás Akadémia Pancho Aréna

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom