férfi NB I
Férfi futsal NB I – Kecskeméti meglepetéssiker Szombathelyen
2024. május. 18., 00:06
Férfi futsal NB I – Kecskeméti meglepetéssiker Szombathelyen
A ScoreGoal Kecskemét közösségi oldala
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.

Jó hangulatban kezdődött a szombathelyi rangadó, mivel péntek este a hazai szurkolók mellett sok kecskeméti drukker is kilátogatott a Haladás Sportcsarnokba, és bár a mérkőzés elején mindkét csapatnak adódtak lehetőségei, mégsem esett gól az első félidőben.

A fordulás után azonban Bíró Attila az első támadást gólig vezette, és pár perccel később szabadrúgásból meg is duplázta a kecskemétiek előnyét. Ezt követően fokozódott a hangulat és egyre több helyzetet dolgoztak ki a csapatok, Vas Ádám pedig a 34. percben szépített, de a hajrában Bíró megszerezte harmadik találatát, így az ő mesterhármasával nyert a Kecskemét. A vasiaknak büntetőt ítéltek az utolsó másodpercekben, ezt azonban Vas nem tudta értékesíteni.

„Mint korábban is mondtam, szeretnénk elhódítani a bajnoki címet, és ezért egy komoly lépést tettünk a mai nappal. Koncentráltan, nagy energiával játszottunk és betartottuk az eltervezett taktikát. Borzasztóan büszke vagyok az egész csapatra. Nem szabad azonban hátradőlni, hiszen a Haladás egy kiváló csapat, és mindent meg fognak tenni a következő meccseken” – értékelt Marko Gavrilovic, a kecskemétiek sportigazgatója a klub honlapján.

Felipe Conde, a szombathelyiek vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy ezen a napon jobb volt a Kecskemét, melynek hatékonyabb volt a védekezése, ugyanakkor a hazaiaknak rengeteg helyzete volt, amit nem tudtak gólra váltani.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc hétfőn 20.15 órakor folytatódik a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.

A harmadik helyért zajló küzdelemben a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu fogadta a Nyíregyházát. A két csapat ráadásul a rájátszás utolsó fordulójában is összecsapott, akkor az MVFC 8-1-re múlta felül a nyíregyháziakat, ám ezúttal 3-3-as döntetlent hozott a pénteki találkozó. A büntetőpárbajt pedig 6-5-re Lovas Norbert együttese nyerte.

 

 

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom