férfi NB I
Férfi futsal NB I – Küzdelem az első pontokért
2024. augusztus. 15., 19:04
Férfi futsal NB I – Küzdelem az első pontokért
ScoreGoal Kecskemét közösségi oldala
Öt csapat is az első pontokért lép pályára pénteken a férfi futsal NB I-ben, míg a címvédő Haladás az első idegenbeli, a Veszprém pedig első hazai sikerére hajt a második fordulóban.

A címvédő szombathelyiek a Nyírbátor 7-2-es legyőzését követően pénteken az előző kiírás bronzérmeséhez, a Nyíregyházához látogatnak.

„Sikerült nyernünk az első fordulóban, de biztos vagyok benne, hogy ez teljesen más mérkőzés lesz, mivel tavaly is kiélezett csatákat vívtunk a Nyíregyházával. Ráadásul, az előző szezonban egy vereséget szenvedtünk és egy döntetlent játszottunk Nyíregyházán” – mondta a klub közösségi oldalán Rutai Balázs, a Haladás válogatott futsalosa, majd hozzátette, kulcsfontosságú lesz a védekezés, hogy minél kevesebb lehetőséget adjanak Lovas Norbert együttesének a kontrákra, és egyértelműen szeretnék elhozni a három pontot.

Az előző szezonban ezüstérmes Kecskemét, valamint a Nyírbátor is vereséggel kezdte a szezont, így mindkét együttes az első sikeréért száll harcba pénteken a Nyírbátori Városi Sportcsarnokban. A kecskemétiek alakulatába visszatér Aleksandar Tomic, aki az előző mérkőzésen betegség miatt nem léphetett pályára, ezúttal viszont karsérülés miatt Sallai Bence nem lesz bevethető.

A Testnevelési Egyetem műszaki meghibásodása miatt pályaválasztói jogcsere történt, így a második fordulóban a Berettyóújfalu látja vendégül az újonc TFSE-t, míg a Rubeola a Magyar Futsal Akadémián bizonyíthat - utóbbi három csapat is az első pontokért száll harcba.  

A hétgólos győzelemmel rajtoló Veszprém hazai pályán fogadja a DEAC-ot. Krajnyák Zsolt, a debreceniek látványos találattal bemutatkozó új játékosa szerint a veszprémieken lesz nagyobb a nyomás, ezt pedig megpróbálják majd kihasználni, ugyanakkor a helyi szurkolók miatt mindenképpen jó hangulatra számít.

Az Aramis a szintén magabiztos sikerrel kezdő Újpesttel csap össze Budaörsön.

Fizz Liga 2. forduló

Sorsolás
2025. 08. 01. 20:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2025. 08. 02. 17:45
DVTK Stadion
2025. 08. 02. 20:15
Groupama Aréna
2025. 08. 03. 17:45
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2025. 08. 03. 17:45
Kisvárdai Várkerti Stadion
2025. 08. 03. 20:00
ETO Stadion

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom