férfi NB I
Férfi futsal NB I – Listavezető a Veszprém, pontot mentett a címvédő
2025. március. 22., 20:20
Férfi futsal NB I – Listavezető a Veszprém, pontot mentett a címvédő
A Veszprém Futsal közösségi oldala
A Kecskemét elleni hazai sikerével a tabella élére ugrott a Veszprém, míg a címvédő Haladás pontot mentett szintén hazai környezetben a Berettyóújfalu ellen a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában.

A kecskemétiek a góllövőlista vezetőjének, Suscsák Máténak köszönhetően a 8. percben kerültek előnybe, ám a bakonyiak ezt nem tűrték sokáig, mivel még ugyanebben a percben egyenlítettek. A felek így 1-1-es döntetlennel vonulhattak vissza a szünetre, majd a folytatásban Dróth Zoltán duplájával két góllal ellépett a házigazda, amely a hajrában még kétszer betalált, ezzel beállítva az 5-1-es végeredményt. Javier Rodríguez együttese a pénteki sikerrel már 15 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban és 13 pontjával megelőzte a tavalyi ezüstérmest is a tabellán. A veszprémi klub a meccset megelőzően jelentette be, hogy szerződést hosszabbít a spanyol edzővel.  

A címvédő Haladás gól nélküli döntetlent játszott a jelenleg harmadik helyen álló Berettyóújfaluval, így a Sziffer András vezette alakulat megszerezte első pontját a rájátszásban. A szombathelyiek honlapja szerint a „bravúrt bravúrra halmozó” válogatott kapusuk, Alasztics Marcell a mérkőzést követően azt nyilatkozta, hogy hosszú pályafutása során az első gól nélküli mérkőzésén van túl, de ezt most egyáltalán nem bánja. 

"Tudjuk, hogy a Marci az ország egyik legjobb kapusa, és azt gondolom, hogy megint kitett magáért, mivel úgymond pontba tartotta a csapatunkat. Az egész csapat kitette a szívét-lelkét, de természetesen Marcinak rengeteg dolga volt. Emelem a kalapom a csapatom előtt, mert egy bombaerős Berettyó ellen döntetlent elérni, az már nagy eredmény számunkra" - mondta a hazaiak trénere az MLSZ Tv-nek a meccset követően.  

A forduló zárómérkőzésén az Újpest kiélezett összecsapást játszott a tavalyi bronzérmes Nyíregyházával. Az első felvonás 2-2-vel ért véget, a fordulás után azonban hosszú gólcsend következett, majd mindössze öt másodperccel a vége előtt Öreglaki Norbert döntötte el a mérkőzést a Nyíregyháza javára (3-2). 

Az alsóházban az ismét - ebben a szezonban már harmadszor - edzőváltáson átesett Nyírbátor 2-2-es döntetlent játszott az Aramis SE-vel, a hazaiaknál Szentes-Bíró Tamás duplázott, de csapata végül nem tudta otthon tartani a három pontot. A vendégek játékosa, Vattamány Dávid szerint mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei arra, hogy eldöntsék a mérkőzést, ám ezeket nem tudták kihasználni. 

Az újonc TFSE vereséget szenvedett Debrecenben, ahol a hazaiaknál Tóth Attila sorozatban hetedik bajnokiján volt eredményes. Az 1-1-es első félidőt követően az utolsó öt percben átvette az irányítást a DEAC, amely Tóth és Francisco Gracia Ulloa duplájával végül 4-1-re bizonyult jobbnak az egyetemistáknál. 

A sereghajtó Rubeola pontot mentett a Magyar Futsal Akadémia vendéglátójaként. A 33. percben Fábián Tamás szerzett vezetést a szintén kieső helyen álló MFA-nak, majd három perccel később egyenlített a Rubeola, így az összecsapás 1-1-es döntetlennel ért véget. 

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom