férfi NB I
Férfi futsal NB I – Lovas Norbert minél több pontot vinne a rájátszásba
2024. november. 30., 08:03
Férfi futsal NB I – Lovas Norbert minél több pontot vinne a rájátszásba
A' Studió Futsal Nyíregyháza közösségi oldala
Lovas Norbert, a férfi futsal élvonalában szereplő Nyíregyháza vezetőedzője adott interjút az mlsz.hu-nak, aki elmondta, hogy minél több ponttal szeretné biztosítani csapata helyét a felsőházi rájátszásban, és a szezon végén is minél előkelőbb helyen végezne, lehetőleg az első négy hely egyikén.

Kissé nehezen indult a szezon, de úgy néz ki, hogy összeállt a csapat, és az utóbbi időben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtotok a bajnokságban. Ezt hogy látod belülről?
A felkészülésünket picit elrontottuk… az első négy mérkőzésünkön nagyon nehéz ellenfeleket kaptunk, és még nem voltunk készen. Ez részben annak is köszönhető, hogy későn kezdtünk, mivel a bronzcsata miatt későn is fejeztük be az előző szezont, majd meghagytuk a kellő pihenőidőt a játékosoknak. Emellett voltak motivációs problémáink is, de mindenki észhez tért és egy nyolcmeccses veretlenségi szériával visszajöttünk a bajnokságba. Ugyanakkor az első négy fordulóval nem voltunk elégedettek, és ezt jeleztük is a játékosoknak. Ez már a múlté, mindenki motivált, nagyon jó edzésmunka folyik, és mindenki maximálisan odateszi magát a mérkőzéseken.
Többen az előző kiírás meglepetéscsapataként emlegette a Kecskemétet, illetve titeket is. Most azonban, ha rápillantunk a tabellára, akkor az első három helyen az előző szezon dobogósai szerepelnek. Akkor ez mégsem akkora meglepetés?
Tavaly nagyon jó szezont futottunk, nem volt elvárás a csapattól a harmadik hely, igazából csak a felsőházat céloztuk meg. Utána már nem volt rajtunk nyomás, próbáltunk minél több pontot gyűjteni a rájátszásban, ami elég volt a bronzmérkőzéshez. Éltünk ezzel a lehetőséggel, és a lehető legtöbbet hoztuk ki a szezonból. Az pedig igaz, hogy most már jobban készülnek ránk az ellenfelek és nem meglepetéscsapatként tekintenek ránk. Próbáltuk még jobban megerősíteni a keretet, a szakmában pedig mindenki tudja, hogy milyen csapatoknál kik játszanak, és milyen tudással rendelkeznek. Most már úgy fogalmaznék, hogy kettőzött erővel próbálnak minket legyőzni, ennek mi örülünk, mert tényleg nagyon erős és izgalmas a jelenlegi bajnokság. 
Nemrég történetetek során először győztétek le a Kecskemétet, ráadásul egy igazán nagy érdeklődésű, tv-s meccsen. Milyen volt ennek a hangulata?
Edzői pályafutásom során még nem volt szerencsém élő közvetítéses meccsen szerepelni, most túlestem ezen is. A Kecskemét elleni meccs előtt kaptunk egy nagy pofont a Szombathelytől, de ismerve a játékosokat már mindenki erre a meccsre készült, és a Kecskemét ellen akarta megmutatni, hogy mire képes. Jó volt ennyi ember előtt játszani, és ez a játékosokon is látszott. Nagyjából 1700-an lehettek ott a Continental Arénában, nagyon sokan voltak ránk kíváncsiak, és nagyon sok gyerek is volt közöttük. Nagyon jó volt a szurkolás és a hangulat, és valóban most vertük meg először a Kecskemétet. Titkon azért reménykedtünk benne, hogy kijövünk abból a szerencsétlen sorozatból, amibe beleragadtunk ellenük, mert voltak jó meccseink is, amikor ők nyertek 2-3 góllal és érzésem szerint ott nem érdemeltünk vereséget, de egyszer már döntetlent is játszottunk Kecskeméten, majd megint beleszaladtunk egy pofonba. Igazából minden sikerült, amit elterveztünk és most nagyon boldog mindenki Nyíregyházán.


Említetted a szombathelyi meccset, de ezt leszámítva nagyon jó szériában vagytok, nem gondolod?
Valóban egy nagyon jó sorozatban vagyunk, tizenegyből tíz meccsen nem kaptunk ki, aminek nagyon örülök, mert a szezon előtt az első négy hely valamelyikére lőttük be magunkat, és most már azon az úton vagyunk, amin szeretnénk is megmaradni. Szeretnénk minél több pontot vinni a rájátszásba, ehhez pedig kellenek az ilyen szériák, de persze akadnak hibák is. A Szombathely szintjén még nem tartunk, picit kishitűen és félve játszottunk azon a mérkőzésen, pedig ott is meg voltak az első félidőben a lehetőségeink. A mi szempontunkból sajnos jó napot fogott ki az ellenfél kapusa, Alasztics Marcell is, aki mindent megfogott. Utána pedig érvényesült a hazai pálya és a Haladás lerendezte a meccset. A csapatra visszatérve, jó formában vagyunk, most már elmondhatjuk, hogy mindenkit meg tudtunk verni az NB I-ből, az a legfontosabb, hogy ezt a motiváltságot fenn tudjuk tartani és nagyon bízom benne, hogy a játékosok is vevők lesznek erre.
Valamint az idényt remekül kezdő Újpestnek is sikerült hétfőn visszavágnotok …
Hozzájuk hasonlóan szerettük volna mi is kezdeni a szezont, és akkor még boldogabbak lennénk. Az Újpest egy jó csapat, ezt a mostani mérkőzésünkön is bebizonyították, mert bár már az első fél percben megszereztük a vezetést, utána viszont kegyetlenül kihasználták a hibáinkat, és nagyon nagy tartalékot kellett mozgósítanunk ahhoz, hogy megnyerjük ezt a találkozót. Nagyon fontos meccs volt, hiszen kikaptunk tőlük hazai pályán, de szerettünk volna visszavágni és ez sikerült. Voltak jó periódusok, amikor mi irányítottunk, de nagy hibákat is vétettünk. Ki kell emelnem Petró Martin kapusomat, aki ismét nagyon jó formában volt, és ez is kell a sikerhez.


Az év utolsó mérkőzésén az MFA érkezik hozzátok, milyen mérkőzésre számítasz?
Az MFA ellen mindig megszenvedünk, főleg Budapesten. Egy fiatal csapatról van szó, de mostmár az összeszokottság is látszik rajtuk, és bárki ellen fel tudják venni a versenyt. Az Újpestet is meg tudták verni, és nekünk is nagyon oda kell figyelnünk. Hazai pályán azért látszik még a különbség, de ez egyre csökken, hiszen együtt tartották a társaságot, fiatalok és az összeszokottság mellett az egyéni kvalitások is megmutatkoznak. Ugyanúgy, mint nálunk, náluk is vannak fiatal tehetséges játékosok, akik igenis képesek eldönteni egy meccset. Célunk, ha csak egy góllal is, de nyerjük meg ezt az utolsó bajnoki meccset ebben az évben, utána még vár ránk egy Magyar Kupa találkozó. Így zárjuk az évet, és remélem egy szép kis karácsonyt sikerül összehozni magunknak és a szurkolóknak.
Ezt követően csaknem egyhónapos szünet következik, ezt hogyan tölti a csapat?
Szerencsére van két játékosom a válogatottban, de már megvan a programja azoknak is, akik nem mennek a nemzeti együttesbe. Lesz pihenő is, hiszen fontos, hogy kipihenjék magukat, és majd meglátjuk, hogyan térnek vissza. Természetesen szinten tartó edzésprogram is lesz nekik, mert január 6-án már bajnoki mérkőzésünk lesz. A két válogatottnak is szeretnék pihenőt biztosítani, mivel 1-2 fontos mérkőzésen fognak részt venni.


Milyen hatással van az ő teljesítményükre a válogatott szereplés?
Nagyon pozitív hatással van rájuk, többször mondtam nekik, hogy játékgyorsaságban jelentkezik, ennyivel gyorsabban gondolkodnak, mert a nemzetközi szint a magyar élvonalhoz képest nagyon felhozza a játékosokat, és feltöltődve jönnek vissza. Ennek nagyon örülök, utána pedig arra bíztatom őket, hogy ugyanúgy, mint a válogatottban, az edzéseken és a meccseken se vegyenek vissza az intenzitásból. Fontos, hogy ezt szinten tartsák, és ha már tudják, milyen egy nemzetközi szint, akkor ezt jó lenne a többi játékosra is átragasztani, mert ezzel mindenki jobban tudna fejlődni.
Mi lehet a cél az idény végén?
Januárban lesz hat fontos meccsünk, és ezeken szeretnék minél jobban szerepelni, hogy a felsőházi rájátszásba minél több pontot tudjunk vinni magunkkal. A rájátszás pedig egy teljesen új bajnokság, a frissesség, motiváltság fenntartása, illetve a sérülések és a betegségek elkerülése is fontos lesz – az utóbbi időben is volt olyan, hogy 4-5 játékos betegen vállalta a szereplést, mert ezt egyszerűen nem tudjuk kikerülni. Lehet, hogy lesz még egy hullámvölgyünk, mert minden csapat életében van. Mi itt a szezon elején belekerültünk, abból sikerült kijönni, de a rájátszásra remélem, hogy ez elkerül minket és sikerül egy olyan rájátszást produkálni, amire mindenki büszke lehet. Szeretnénk minél előrébb végezni, majd meglátjuk, hogy ez hányadik helyre lesz elég, de idén is jó lenne az első négyben végezni.


Szerinted milyen esélyei lehetnek a válogatottnak az Eb-selejtezőkön?
Láttam jó néhány meccsét a csapatnak, és szerintem képes lehet a bravúrra, illetve jó játékkal előrukkolni. Nagyon bízom benne, hogy sikerül nekik minden kitűzött célt elérni, és ehhez sok sikert kívánok nekik! Látom azt a két sort, amiben Sergio Mullor szövetségi kapitány gondolkodik, igazából a legjobb játékosok vannak ott, és remélem, sikerrel veszik ezeket az akadályokat, és akkor szép eredményt érhetnek el.

férfi NB I Férfi futsal NB I - Megszakadhat a Veszprém vagy a Nyíregyháza sikersorozata

A Veszprém együttese Nyíregyházára látogat a férfi futsal NB I alapszakaszának 20. fordulójában, így hétfőn a bajnokságban megszakadhat az egyik csapat hat mérkőzés óta tartó sikersorozata. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

férfi Magyar Kupa Futsal MK - Először jutott négyes döntőbe a Nyíregyháza

Elsőként a Nyíregyháza és a Berettyóújfalu együttese harcolta ki a férfi futsal Magyar Kupa négyes döntőjébe kerülést, majd pénteken a Veszprém és a címvédő Haladás is biztosította helyét a legjobb négy csapat között.

Hírajánló

Férfi futsal NB I – A Veszprém nyerte a nyíregyházi derbit

A Veszprém nyerte a nyíregyházi derbit, míg a Magyar Futsal Akadémia legyőzte a címvédő Haladást a férfi futsal NB I alapszakaszának 20. fordulójában.

2025. január. 27., 22:56
Férfi futsal NB I - Megszakadhat a Veszprém vagy a Nyíregyháza sikersorozata

A Veszprém együttese Nyíregyházára látogat a férfi futsal NB I alapszakaszának 20. fordulójában, így hétfőn a bajnokságban megszakadhat az egyik csapat hat mérkőzés óta tartó sikersorozata. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

2025. január. 26., 18:20
Futsal MK - Először jutott négyes döntőbe a Nyíregyháza

Elsőként a Nyíregyháza és a Berettyóújfalu együttese harcolta ki a férfi futsal Magyar Kupa négyes döntőjébe kerülést, majd pénteken a Veszprém és a címvédő Haladás is biztosította helyét a legjobb négy csapat között.

2025. január. 24., 22:03
Lettországban játszik két meccset a futsalválogatott

Férfi futsalosaink február 3-án és február 5-én is pályára lépnek felkészülési mérkőzésen a lettek otthonában.

2025. január. 23., 20:19

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS