A tabellavezető szombathelyiek a 8. percben már kétgólos előnyben voltak, egy öngólnak köszönhetően pedig szépített az előző kiírás bronzérmese, majd a szünetig Dróth Zoltán növelte a különbséget - aki a Haladás VSE színeiben megszerezte a 200. NB I-es gólját. A folytatásban is a Haladás irányította a mérkőzést, az utolsó tíz percre pedig már ötgólos volt az előnye, majd Costa Dos Santos duplájával közelebb zárkóztak a vendégek. A 7-3-as végeredményt Sipos Gergő állította be.
"Egy Haladás-szintű csapat ellen, hogy ha nem maxolod ki a védekezést, akkor így beleszaladsz a vereségbe... Beleszaladtunk és minden olyan hibát kihasználtak, amit elkövettünk, volt olyan gól is, amikor már szinte nem is kellett semmit csinálniuk, csak az üres kapuba bepasszolni. Fegyelmezetlenek voltunk, nem futottunk vissza, sorolhatnám akár reggelig is, de nem teszem" - értékelt a meccs után Lovas Norbert, a nyíregyháziak vezetőedzője.
A Magyar Futsal Akadémia ezúttal szorosabb meccset játszott a Rubeolával, sőt kétgólos hátrányból fordított az újonccal szemben, és végül 3-2-re megnyerte a találkozót.
"Büszke vagyok a srácokra, mert nyílt volt a meccs és nagyon jó volt az iram. Ha nem a kispadon vagyok, hanem kijövök megnézni ezt a mérkőzést, akkor úgy távozom, hogy mindkét csapat célratörő és kezdeményező volt, mind védekezésben, mind támadásban. Ennél soha rosszabb meccset" - mondta az MLSZ Tv-nek Jenei Ottó, a Rubeola vezetőedzője.
A Veszprém 2-2-es döntetlent játszott a DESOK Csarnokban a Debrecennel. A vendégeknél Dorogi Benjámin duplázott, a bakonyiak pedig a hajrában szerzett találatával tudtak pontot menteni.
A csütörtöki nyitómeccsen a Kecskemét magabiztos 6-0-s sikert ünnepelhetett a sérülések sújtotta Nyírbátor vendéglátójaként. A válogatott Suscsák Máté kétszer is betalált, így már 19 góllal vezeti a góllövőlistát.
A Berettyóújfalu 5-2-re múlta felül a sereghajtó TFSE-t, bár Turzó József szerint csapata talán a szezon eddigi leggyengébb játékát mutatta a fővárosi összecsapáson. A vendégeknek három döntetlent követően sikerült ismét nyernie, a válogatottban is szereplő Nagy Kevin mesterhármast szerzett. A hazaiaknál pedig Csisnier Botond az első élvonalbeli találatát ünnepelhette.
A pénteki zárómérkőzés is kiélezett találkozót hozott Újpesten, ahol az Aramis szorongatta meg a tabella második helyén álló lila-fehéreket - akiknek szükségük volt a győzelemre, hogy megőrizhessék ezt az előkelő helyet. Az 1-1-es első felvonás után, mindkét oldalon gyorsan esett egy-egy gól, majd az Újpestnek ugyan sikerült 4-2-re ellépnie, Papp Zsombor azonban szépített. A hajrában az Aramis beszorította az újpestieket, utóbbi viszont öt másodperccel a vége előtt ismét betalált.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.