A lila-fehérek a 33. percig tudták tartani a lépést a nyíregyháziakkal, ekkor még 2-2-re egyenlítettek, de pár perccel később ismét Lovas Norbert együttesénél volt a vezetés, majd Maneca zárta le a találkozót. Szente Tamás újpesti vezetőedző szerint rosszkor jött nekik a szünet, mivel ők irányították a játékot, mégsem jött össze nekik a fordítás. A másik oldalon Dávid Richárd szerint a második felvonásban a nyíregyháziak lendültek át a holtponton.
A több kulcsemberét is nélkülöző Nyírbátor válogatott játékosa, Szentes-Bíró Tamás mesternégyest szerzett a Magyar Futsal Akadémia otthonában, Tóth Máté megszerezte első élvonalbeli találatát, csapatuk pedig 7-5-re meg is nyerte a találkozót. Az első félidő szorosan alakult, de a fordulás után elléptek a vendégek, majd a 32. percben egy gólra vissza kapaszkodott az MFA, amely Boznánszky Gábor játékos-edző szerint egyéni hibákból kapta a gólokat, a meccset pedig a hazaiaktól Nagy Bence döntötte el a hajrában.
A legtöbb gólt azonban az Aramis SE házi gólkirálya, Büki Baltazár szerezte, aki hétfőn összesen ötször vette be az újonc Rubeola kapuját. A budaörsiek egyenletes játékot mutatva az első és a második felvonásban is négy-négy gólt szereztek, míg a hazai pályán játszó Rubeola a 32. percben Fellegi Nándor révén szépített. Az újoncok edzője csalódott volt a mérkőzés után, mivel szerinte csapatából azért nem jön ki az edzéseken belefektetett munka, mert taktikailag fegyelmezetlenek.
A pénteki nyitómérkőzésen a Veszprém hazai pályán is legyőzte a Berettyóújfalut. Javier Rodríguez együttese már a 4. percben megszerezte a vezetést, majd a második felvonásban négy gólig meg sem állt, míg a vendégeknek nem sikerült feltörni a bakonyiak védelmét. A Veszprém ezzel megszakította a vendégek hétmeccses veretlenségi sorozatát, és minimálisra csökkentette a két csapat közötti különbséget a tabellán.
A TFSE otthonában az előző kiírásban ezüstérmes Kecskemét talált be először, majd Suscsák Máté csupán 2,5 másodperccel a félidő előtt duplázta meg a vendégek előnyét. A fordulás után szépítettek az egyetemisták, majd Pál Patrik az utolsó percben egy egészpályás találattal állította be a 3-1-es végeredményt. A vereség ellenére a sereghajtó edzője és játékosai elégedetten értékeltek, mivel sikerült megnehezíteniük a Kecskemét dolgát.
A címvédő Haladás a 21. percre négygólos előnyre tett szert a Debrecennel szemben, majd válogatott kapusát, Alasztics Marcellt a 23. percben kiállította a játékvezető. Ezt követően 4-3-ra zárkózott a DEAC, a hajrában azonban Diogo Da Rosa Schlemper döntötte el a találkozót.
A 15. forduló után az első három helyen az előző kiírás dobogósai szerepelnek: a Haladás 11 ponttal vezeti a tabellát, míg a Kecskemét feljött a második helyre, mögötte pedig csak két ponttal van lemaradva a Nyíregyháza, amely a gólkülönbségének köszönhetően előzi meg az Újpestet.
Részletek hamarosan az összefoglalóban!
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.