Mindkét döntős csapat mindössze egy vereséget szenvedett el a rájátszásban, az alapszakaszgyőztest éppen a Kecskemét múlta felül a 3. fordulóban, a visszavágón azonban 6-0-s sikerrel vettek revansot a szombathelyiek, akik múlt vasárnap ismét elhódították a Magyar Kupát a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
„Egy kicsit örülök annak, hogy a Kecskeméttel játszunk, és nem azért mert lebecsülnénk őket, hanem azért, mert már évek óta Haladás-Berettyóújfalu párharc van a döntőben, így ez most egy új impulzus lesz mind a kecskeméti futsalnak, mind a szombathelyinek. Készülünk, és nyilván szeretnénk megvédeni a címünket, kiszolgálni otthon a közönségünket, amit mindig szem előtt tartunk, és nagyon bízom abban, hogy sikerül megszerezni a klub ötödik bajnoki címét” – mondta mlsz.hu-nak Dróth Zoltán.
A hirös városiaknak remekül alakult a rájátszás, ugyanis 7 sikerrel a kecskemétieknek volt a legtöbb győzelme a felsőházban, emellett két döntetlent és egy verseséget jegyeztek, ezzel az utolsó fordulóban biztosították be helyüket az egyik fél harmadik sikeréig tartó döntős párharcban, és a klub honlapja szerint feltett szándékuk, hogy borítsák a papírformát.
„Számunkra az összes többi sikerrel megvívott csata és az itthon aratott Haladás elleni siker adhat plusz önbizalmat. Izgalmas megmérettetés lesz, amolyan Dávid és Góliát csatája. Egy rutinos és egy fiatal, sikeréhes csapat csap össze a bajnoki címért. Izgalmas párharc lesz” – mondta Marko Gavrilovic a kecskemétiek sportigazgatója, majd hozzátette, tisztában van vele, hogy nem ők a párharc legnagyobb esélyesei, de "igyekeznek ezt a csodálatos szezont a legvégére elképesztővé varázsolni".
A harmadik helyért zajló párharc szintén pénteken rajtol, amiben a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu 18.30 órakor a Nyíregyházát fogadja a Pálfi István Rendezvénycsarnokban.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.