A listavezető szombathelyi együttes az első felvonásban Kovács Máté találatával szerezte meg a vezetést, majd a fordulás után Varga Mátyás duplázta meg az előnyt. A hajrában az éppen a Haladástól távozó és az Újpest színeiben bemutatkozó Vas Ádám szépített, de többek között Alasztics Marcell remek védéseinek köszönhetően a vendégeknek sikerült megtartani az egygólos különbséget, és elhozni a fővárosból a három pontot.
A pénteki nyitónap rangadóján a Veszprém 1300 szurkoló előtt ünnepelhetett 3-0-s győzelmet a Kecskeméttel szemben. A bakonyiaknál először lépett pályára a 164-szeres válogatott Dróth Zoltán, aki góllal és gólpasszal járult hozzá a hazaiak sikeréhez.
"Egy ilyen típusú derbin, ahol ilyen nagy az intenzitás és teltház előtt játszunk, csak akkor érhetünk el eredményt, ha nem ajándékozunk könnyű gólokat, sajnos azonban ilyeneket kaptunk. Szerintem ez volt a meccs kulcsa, mivel 2-0-t követően olyan lehetőségeket dolgoztunk ki, melyből visszajöhettünk volna a mérkőzésbe" - mondta Marco Gavrilovic, a vendégek sportigazgatója. A hazaiak trénere, Javier Rodríguez szerint a két csapat között a legnagyobb különbség a védekezésben volt.
A Nyíregyháza pedig Nyírbátorban biztosította be helyét a felsőházban. Gregory duplázott, míg Maneca mesterhármasig jutott a vármegyei derbin - utóbbi ezzel utolérte a góllövőlistán Suscsák Mátét - majd Szabó Lajos szerezte a vendégek utolsó találatát. Ezzel a Veszprém és a nyíregyháziak is sorozatban hatszor diadalmaskodtak a bajnokságban.
A TFSE ugyan jól kezdett az Aramis otthonában és a 31. percben már 3-1-re is vezetett, de a vendéglátók végül fordítottak, és 6-4-re felülmúlták az egyetemistákat.
"A második félidőben azt éreztem, hogy nálunk van a labda, lehetőségeink is vannak, megloptuk azt a harmadik gólt is. Aztán sajnos jött az öt a négy elleni játék, amit a mi védekezésünktől sokkal jobban játszottak sajnos" - értékelt az MLSZ Tv-nek Németh Péter, a TFSE edzője.
Hétfőn az MFA szerzett vezetést a Berettyóújfalu ellen, de Rábl János duplájával a félidőre már Turzó József alakulatánál volt az előny, amelyet tovább növelt a szünet után. Ezt követően Iszák Dominik is duplázott, ám első találata saját kapujában landolt, majd a hazaiak egy utolsó perces góllal állították be a 4-3-as végeredményt, amely a Berettyónak kedvezett.
A sereghajtó Rubeola bátran kezdett a DEAC ellen, és a 3. percben előnybe is került, de a vendégek a szünetig 4-1-re elléptek. A folytatásban Kasza Dániel szépített, ám Szabó János Ábel harmadik alkalommal is bevette a Rubeola kapuját, végül Fellegi Nándor állította be az 5-3-as végeredményt.
Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.
A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.
Férfi futsalválogatottunk utolsó Eb-csoportmérkőzésén kétszer is vezetett az olaszok ellen, de ellenfelünk mindkétszer egyenlített, és a 2-2-es döntetlennel továbbjutott a negyeddöntőbe. A magyar válogatott a kiesés ellenére remek Európa-bajnokságot zárt, jócskán felülmúlva a várakozásokat.
Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.
A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.
Férfi futsalválogatottunk a szombati, lengyelek elleni 4-2-es Eb-sikert követően kedden 17.30-tól a portugálokkal játssza második csoportmeccsét.