A lila-fehérek Kasza Dániel révén már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést, majd szűk tíz perc elteltével egyenlített a DEAC, de a szünetre már 2-1-es vendégelőnnyel vonultak vissza a csapatok az öltözőbe. A fordulás után tíz perc gólcsend következett, amelyet Kovács Benjamin találata tört meg, majd szépítettek, de nem tudtak ismét egyenlíteni a hazaiak (3-2).
A Szombathely és a Veszprém is vereséget szenvedett az előző fordulóban, előbbi a Berettyóújfalutól, utóbbi pedig az Aramis SE-től kapott ki, így hétfőn mindkét csapat a javítás reményében lépett pályára. Az első felvonásban a Haladás kapta el jobban fonalat, Felipe Conde együttese ugyanis a félidőre már 3-1-re vezetett. A szünet után a válogatott Rutai Balázs növelte a hazaiak előnyét, majd mindkét oldalon betaláltak a brazil légiósok, végül Tatai József állította be az 5-3-as végeredményt.
A Berettyóújfalu újabb győzelmet aratott, ezúttal a Kecskeméttel szemben. A 15. percben Aleksic Ninoslav szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd a második félidő elején büntetőből duplázták meg az előnyt. A 32. percben Szabó Péter is betalált, majd Ninoslav biztosította be Turzó József alakulatának 4-0-s győzelmét.
Kiélezett meccset játszott egymással a Nyírbátor és az Aramis együttese, a gólgazdag találkozó végül 7-6-os nyírbátori sikert hozott, pedig a vendégek a hajrában Büki Baltazár duplájával 6-4-re elléptek. A hazaiak többek között a válogatottban is szereplő Szentes Bíró Tamás négy találata révén - aki ezzel a góllövőlista élére ugrott - azonban megfordították a mérkőzést.
Az újonc TFSE ezúttal kétgólos hátrányból mentett pontot a Magyar Futsal Akadémia ellen (3-3).
"Idegesek lehetünk, hogy ott volt a kezünkben a mérkőzés, amit egyébként nagyon rosszul kezdtünk, de sikerült felállni és megfordítani a meccset. A végén pedig öt a négyből kaptunk két szinte ugyanolyan gólt" - értékelt a mérkőzés után Módly Márk, aki az MFA harmadik találatát szerezte.
A sereghajtó Rubeola szezonbeli legnagyobb arányú vereségét szenvedte el a Nyíregyháza vendégeként (12-1). A hazaiak brazil légiósa, Maneca mesterhármasig jutott, míg Gregory, Öreglaki Norbert és Dávid Richárd is duplázott. Lovas Norbert a meccs után elégedetten értékelt, és reméli helyrekerült csapata önbizalma.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.