férfi NB I
Férfi futsal NB I – Veszprémi rangadóval folytatódik a bajnokság
2025. január. 16., 21:53
Férfi futsal NB I – Veszprémi rangadóval folytatódik a bajnokság
A ScoreGoal Kecskemét közösségi oldala
A Veszprém és a Kecskemét rangadójával folytatódik a férfi futsal NB I alapszakaszának 19. fordulója, melyben az új igazolások is bemutatkozhatnak.

A bakonyi együttes nemrég jelentette be, hogy Hadházi Sándor mellett Dróth Zoltánt is szerződtette a pénzügyi nehézségekkel küzdő címvédő Haladástól, de a kecskemétiek sem maradtak erősítés nélkül, mivel Rutai Balázs visszatért korábbi klubjához, emellett a szerb válogatott kapusa, Petar Nikolic is bemutatkozhat az előző kiírásban ezüstérmes kecskeméti alakulatban. A két csapat legutóbbi találkozóján a Kecskemét hagyta el győztesen a pályát, amely 4-1-ről fordított a Messzi István Sportcsarnokban.

Szintén pénteken nyírségi összecsapást rendeznek, mivel a Nyírbátor és a Nyíregyháza néz szembe egymással, utóbbi együttesnél először szerepelhet a válogatott Vatamaniuc-Bartha Dávid, aki szintén a listavezetőtől távozott. Szeptemberben Lovas Norbert együttese 9-1-es kiütéses sikert aratott hazai pályán az ebben a szezonban már két edzőváltáson is átesett Nyírbátorral szemben.

Az Aramis a TFSE-t, míg az Újpest a listavezető Haladást fogadja. A lila-fehéreknek eddig mindössze kétszer sikerült felülmúlniuk a Haladást, viszont pénteken Vas Ádám és Sipos Gergő is korábbi klubja ellen bizonyíthat először az Újpest színeiben.

„Hajtós mérkőzésre van kilátás. Örülök, hogy be tudnak mutatkozni új játékosaink, akik – a régi játékosokkal együtt – remekül álltak bele a heti munkába. Papíron ugyan mi vagyunk az esélyesek, de nehéz mérkőzés lesz” – mondta a klub honlapján az Újpest vezetőedzője, Szente Tamás.

Hétfőn a Magyar Futsal Akadémia és a Berettyóújfalu, valamint a sereghajtó Rubeola és a Debrecen találkozójával zárul a 19. forduló.

Fizz Liga 19. forduló

Sorsolás
2026. 01. 24. 12:30
Nyíregyháza Városi Stadion
2026. 01. 24. 15:00
Kisvárdai Várkerti Stadion
2026. 01. 24. 19:45
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2026. 01. 25. 13:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2026. 01. 25. 15:00
DVTK Stadion
2026. 01. 25. 18:15
Groupama Aréna

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom