A legnagyobb arányú győzelmeket a forduló zárómérkőzései hozták, mivel a DEAC 8-1-re nyert a sereghajtó TFSE otthonában. A hazai csapat ugyan készült az összecsapásra, mégsem tudta befejezni helyzeteit, a vendégeknél duplázó Erdei Szabolcs szerint pedig talán most fordult a debreceniek szerencséje.
Kecskemétnek pedig 7-1-re sikerült idegenben visszavágnia az Aramisnak, ezzel előrelépett a tabella harmadik helyére. A kecskemétieknél Bencsik Roland és a góllövőlista éllovasa, Suscsák Máté is duplázott.
"Nagyon elégedett vagyok! Ez a Kecskemét teljesen máshogyan néz ki, mint az idény elején látott csapatom, ez normális, hiszen sokat dolgozunk és keményen edzünk. Örülök annak, amikor így játszunk, mert ez azt jelenti, hogy megéri a befektetett munka, aminek megvan az eredménye" - mondta Marko Gavrilovic, a kecskemétiek sportigazgatója.
A címvédő Haladás kiélezett első félidő után 1-1-re állt a Nyírbátor vendégeként, majd a fordulást követően Petterson Gomes Medeiros mesterhármasának is köszönhetően magabiztos 5-1-es sikert ünnepelhetett.
"A hazaiak jól teljesítettek, tavaly is megszenvedtünk itt, és ez ezúttal sem volt másképp. Nem feltétlen volt várható, hogy kimagaslóan teljesítünk, mivel a meccs előtt is elmondtam, hogy nagyon fáradtak vagyunk, de a legfontosabb a három pont és azt hiszem a második félidőre már feljavultunk" - mondta Felipe Conde, a szombathelyiek trénere.
A Nyíregyháza az odavágóhoz hasonlóan döntetlent játszott a Berettyóújfaluval, ám ezúttal feleannyi gól született (1-1) a találkozón. Maneca, a hazaiak brazil légiósa sorozatban a hetedik mérkőzésen vette be az ellenfél kapuját, míg a vendégek találatát Nagy Kevin szerezte.
Az újonc Rubeola 3-0-ra kikapott a második helyen álló Újpest ellen, utóbbi Szentes Tamás vezetőedző szerint görcsösen próbálta kijavítani az előző körben az MFA ellen elszenvedett vereséget.
"A helyzeteink megvoltak, szóval nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk volna, de a görcsösség miatt ez elmaradt. A pozitívumokat kell néznünk: megszereztük a három pontot és nem kaptunk gólt, ezekből pedig erőt meríthetünk" – mondta a klub honlapján az újpestiek trénere.
A Veszprém lendületesen kezdett a Magyar Futsal Akadémia ellen és a félidőig 3-1-es előnyt alakított ki, majd a szünet után több, mint tízperces gólcsend következett. A hajrához közeledve öt a négy elleni játékra váltott az MFA, de a hazaiak hibára kényszerítették a fővárosiakat és ismét betaláltak. A folytatásban szépítettek a vendégek, erre azonban két találattal válaszoltak a bakonyiak.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.