A bakonyiak kissé tartalékos összeállításban léptek pályára a pénteki mérkőzésen. A csapatból Dróth Zoltán és Matheus is hiányzott, előbbi sérülés, utóbbi eltiltás miatt. Ennek ellenére a Veszprém volt az egyértelmű esélyese az utolsó előtti helyen álló riválisa elleni találkozónak és a házigazda ennek megfelelően remekül kezdte az összecsapást, Bognár Martin a nyolcadik percben kétszer is eredményes volt, majd három perccel később Lipl Noel is betalált. A félidő hajrájában Klacsák Bence szépített, de Thiago még a szünet előtt visszaállította a három gólos különbséget.
A fordulás után a veszprémiek az előnyük őrzésére törekedtek, s végül 4-2-re nyerték meg a mérkőzést, így továbbra is százszázalékos mérleggel állnak az élen.
A második Újpest a sereghajtó Haladást látta vendégül és az esélyeknek megfelelően simán nyert. A lila-fehérek az első játékrészben hatszor, a másodikban négyszer voltak eredményesek és 10-1-es sikert arattak, s maradtak hat pont távolságra az éllovastól. Az Újpestben Sipos Gergő, Hadzsi Máté és Kovács Benjámin egyaránt kétszer volt eredményes.
A harmadik Nyíregyháza ugyancsak kiütéses sikerrel zárta a fordulót. A szabolcsiak az első félidő után még csupán 2-0-ra vezettek hazai pályán az újonc pécsiekkel szemben, a szünetet követően viszont gólfesztivált rendeztek és végül 9-0-ra diadalmaskodtak. A meccs legeredményesebb játékosa a négy gólos Hadnagy István volt.
A negyedik Aramis a szezonban eddig visszafogottan teljesítő, Magyar Kupa-címvédő Berettyóújfalut fogadta. A budaörsiek előzetesen valamivel esélyesebbnek tűntek és korán, már a negyedik percben előnybe kerültek, de a hajdúságiak az első húsz perc hajrájában fordítottak, majd a második játékrészben fölényessé tették sikerüket. A 7-3-as győzelemből Szalmás Zoltán három, Nagy Imre pedig két góllal vette ki a részét.
A forduló nyitómeccsén, csütörtökön a legutóbb ezüstérmes Kecskemét az újonc H.O.P.E. Futsalt fogadta és remekül játszva, 7-2-re legyőzte riválisát. A hazaiak sikerükkel ötvenszázalékosra javítottak mérlegüket és az ötödik helyre léptek előre a tabellán.
Az eddig előttük álló Debrecen ugyanis pénteken fordulatos meccsen 3-3-as döntetlent ért el a tizedik Nyírbátor vendégeként.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.