Szombaton színvonalas mérkőzéseken alakult ki a férfi Futsal Magyar Kupa döntőjének párosítása: a z MVFC Berettyóújfalu 4-2-re győzte le a címvédő Haladást, míg a Veszprém 3-0-ra múlta felül a Dunaferrt.
A vasárnapi finálét a veszprémiek kezdték jobban, az 5. percben egy oldalberúgás után Gyurcsányi Zsolt maradt üresen és lőtt a kapuba. A folytatásban a Berettyóújfalu veszélyesebb volt, és akárcsak a Haladás elleni elődöntőben ismét légiósai léptek elő főszereplővé, Sergio két góljával a szünetre megfordították az eredményt (2-1).
A második félidő elején a Berettyóújfalu játszott aktívabban, gólt viszont a veszprémiek szereztek: a 27. percben Dávid Richárd távoli bombagóljával alakult 2-2-re az állás. A gól után egy durva szabálytalanságért piros lapot kapott a berettyóiaktól Henrique da Silva, de nem sokáig volt előnyben a Veszprém, mert néhány másodperccel később Boromisza Dánielt is kiállították a játékvezetők. A kiállítások alatt nem alakult ki helyzet egyik kapu előtt sem, négy a négy ellen viszont egy percen belül mindkét csapat eljutott ziccerig, a befejezések azonban nem sikerültek.

Kevesebb mint három perc volt a hátralévő idő, amikor a Veszprém egy támadása végén kapufát lőtt, két másodperccel később, az ellenfél kapujánál viszont elkövette hatodik szabálytalanságát, így kisbüntető következett a Berettyóújfalunak. Nagy Imre lövését kivédte Schmidmajer Ádám, majd a kontra végén a másik kapuban Tihanyi Csaba is védett egy ziccert.
A hajrában mindkét csapat sokat tett azért, hogy eldöntse a mérkőzést, de a második félidő végéig nem született újabb gólt, következett a kétszer ötperces hosszabbítás. A ráadás első félidejében Szabó Péter lábában volt a vezető gól, de a berettyóiak játékosai közelről nem tudott az üres kapuba találni. Egy perccel később már nem úszta meg a Veszprém: egy kontratámadás végén Nagy Imre került ziccerbe, és egy lépésről a hálóba továbbított (3-2). A térfélcsere után a veszprémiek lehozták támadásban a kapusukat és öt a négyben támadtak, de első labdavesztésükből gólt kaptak: Javier Sanches saját térfeléről emelt az üres kapuba (4-2). Egy perc volt hátra a mérkőzésből, amikor egy labdaszerzést követően Bencsik Roland lőtte ki a bal alsó sarkot (4-3), így az utolsó másodpercek is hoztak izgalmakat. Újabb gól azonban nem született, a Bererttyóújfalu 4-3-nyert, és elhódította a Magyar Kupát.
Férfi Futsal Magyar Kupa, döntő:
MVFC Berettyóújfalu-Futsal Club Veszprém 4-3 (2-1) - hosszabbítás után
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.