női Magyar Kupa
Futsal: A DEAC és az Astra játssza a női kupadöntőt
2021. május. 08., 14:54
Futsal: A DEAC és az Astra játssza a női kupadöntőt
A bajnoki cím várományosa, a DEAC és az egyik tavalyi döntős, az Astra lép pályára a Női Futsal Magyar Kupa vasárnapi fináléjában az angyalföldi Sterbinszky Amália Csarnokban.

A DEAC és az Astra is magabiztos győzelmet aratott a szombati elődöntőben. A Gabányi-csarnokban a tavalyi döntő visszavágóját rendezték, hiszen az Astra és a Szekszárd már a legjobb négy között összetalálkozott egymással. Tavaly februárban a szekszárdiak meglepetésre legyőzték esélyesebb ellenfelüket, és megszerezték a trófeát, a szombati elődöntőben azonban az Astra visszavágott azért a vereségért, és 6-2-es győzelemmel masírozott be a döntőbe. A szekszárdiak 0-2-ről még egyenlítettek ugyan a második félidőben, de a harmadik Astra-találat után nem volt kérdés, melyik csapat nyerni a találkozót.

A három nyerte meccsig tartó bajnoki döntőben a Tolna-Mözs ellen 2-1-re vezető DEAC érvényesítette a papírformát a Budaörs ellen, és 3-0-ra legyőzte hazai pályán játszó ellenfelét. A budaörsiek sokáig jól tartották magukat, de a 0-0-s félidőt követően a második játékrészben a debreceniek egy szerencsés góllal vezetést szereztek, majd a hajrához közeledve két további találattal nyomatékosították fölényüket.

A DEAC és az Astra vasárnap 13.00 órakor lép pályára a Sterbinszky Amália Csarnokban, a döntőt az MLSZ YouTube-csatornája élőben közvetíti.

Fizz Liga 4. forduló

Sorsolás
2025. 08. 15. 20:15
Szusza Ferenc Stadion
2025. 08. 16. 18:15
DVTK Stadion
2025. 08. 16. 20:15
Groupama Aréna
2025. 08. 17. 15:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
2025. 08. 17. 17:45
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2025. 08. 17. 20:00
Paksi FC Stadion

Fizz Liga 5. forduló

Sorsolás
2025. 08. 22. 20:00
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2025. 08. 23. 17:45
ZTE Aréna
2025. 08. 23. 20:15
Nyíregyháza Városi Stadion
2025. 08. 24. 20:00
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2025. 12. 03. 18:00
Mezőkövesd Városi Stadion
2025. 12. 04. 18:00
Kisvárdai Várkerti Stadion

 

Az Astra-Szekszárd elődöntő felvétele:

A DEAC-Budaörs elődöntő felvétele:

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom