A szombathelyiek az előző fordulóban 6-0-s sikert arattak a tabellán őket üldöző Kecskemét ellen. A bajnoki döntőben való szereplésük már biztosnak mondható, és ha nyernek Veszprémben, bebiztosítják az első helyüket, és a finálé pályaelőnyét. A Fehér Zsolt vezette veszprémieknek ezzel szemben már csak matematikai esélyük van a bronzmérkőzésre.
A ScoreGoal Kecskemét a bajnoki döntőért küzd majd Nyíregyházán, csakúgy mint a harmadik helyen álló Berettyóújfalu, amely egy debreceni győzelemmel megelőzheti a kecskemétieket a tabellán, amennyiben a rivális botlik a nyírségi városban.
Az alsóházban a Magyar Futsal Akadémia a sereghajtó Maglódot fogadja, míg a rájátszásban még hibátlan Nyírbátor az Aramis SE budaörsi csarnokában lép pályára. A kiesés elől menekülő és egyaránt 12 ponttal az alsóház negyedik és ötödik helyén álló Újpest és a PTE-PEAC sorsdöntő összecsapásra készül a lila-fehérek otthonában - a találkozó vesztese minden bizonnyal búcsúzik az élvonaltól.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.