Szombaton két küzdelmes, szoros mérkőzésen alakult ki a futsal férfi Magyar Kupa döntőjének párosítása: a Swietelsky Haladás az MVFC Berettyóújfalut, a másodosztályú Rubeola Csömör a DEAC együttesét győzte le. A két csapat között tehát osztálykülönbség van, de a Haladást irányító, és a héten férfi szövetségi kapitánynak kinevezett Turzó József már a találkozó előtt figyelmeztetett: csapatának egy pillanatra sem szabad elhinnie, hogy máris megnyerte a kupát, mert a döntőben egy szívósan védekező, jól kontrázó csapat lesz az ellenfél, amely a Rába ETO-t, a Ferencvárost és a DEAC-ot is kiejtette kupamenetelése során.
A mérkőzés első perceit megnyomták a szombathelyiek, a Rubeolának akadtak nehézségei a védekezésben, ezt jelzi, hogy három perc alatt három szabálytalanságot gyűjtöttek össze. Ezt követően azonban kijött a szorításból a Rubeola, kiegyenlítődött a játék, azonban a 6. percben egy gyors ellentámadás végén Dróth Zoltán kiváló passzából Öreglaki Norbert szerzett vezetést (1-0). A 10. percben növelte előnyét a Haladás, ezúttal is egy gyors kontra végén született a gól, és ismét Dróth jegyezte a gólpasszt, a befejező ember pedig Horváth Péter volt (2-0). A csömörieknek is voltak lehetőségeik, a szépítés elmaradt, végül örülniük kellett, hogy csak kétgólos hátrányban zárták a félidőt, mert a szünet előtt Dróth Zoltán kisbüntetőt végezhetett el, amit Varsányi Áron kivédett.
A fordulás után a Haladás nemcsak biztosan őrizte előnyét, de a 24. percben növelte is azt, Horváth Péter pontos keresztpasszára Hajmási Milán érkezett, és közelről a hálóba lőtt (3-0). Nem játszott alárendelt a Rubeola, de a helyzetkihasználással gondjai voltak, ezért egészen a 27. percig nem tudta izgalmasabbá tenni a mérkőzést. Ekkor azonban egy labdaszerzést követően szépen végigvittek egy akciót, Nehéz Krisztián pedig közelről a hálóba lőtt (3-1). Nem nyugodhatott meg a Hali, csömöriek jól játszottak, voltak veszélyes lövéseik, más kérdés, hogy kénytelenek voltak kockázatot vállalni, így védekezésben több hibát is vétettek. A 32. percben eladtak egy labdát a felezővonalnál, az ebből indított akciót Hajmási Milán góllal fejezte be (4-1).
A hajrához közeledve is változatos volt a mérkőzés, felváltva alakultak ki helyzetek a kapuk előtt, ezeket továbbra is a Haladás használta ki hatékonyabban: a 35. percben egy kontra végén Dróth Zoltán lőtt egy látványos cselt követően a kapuba (5-1), pár másodperccel később egy oldalberúgás után Santos de Sousa továbbított közelről a hálóba (6-1). Tizennyolc másodperccel a végső dudaszó előtt Sipos Gergő lőtte a meccs utolsó gólját, beállítva a 7-1-es végeredményt.
A Haladás magabiztosan győzött, de a másodosztályú csömöriek egyáltalán nem vallottak szégyent, nagyszerű szurkolótáboruk előtt végig becsülettel küzdöttek, és nekik is köszönhető, hogy egy kimondottan színvonalas döntőben dőlt el a trófea sorsa.
Swietelsky Haladás VSE–Rubeola Csömör 7-1 (2-0)
Gólszerzők: Öreglaki, Horváth, Hajmási (2), Dróth, de Sousa, Sipos
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.