férfi Magyar Kupa
Futsal Magyar Kupa: kialakult a Final Four mezőnye, elkészült a sorsolás
2018. február. 22., 12:51
Futsal Magyar Kupa: kialakult a Final Four mezőnye, elkészült a sorsolás
Szerdán lejátszották a férfi futsal Magyar Kupa negyeddöntőinek visszavágóit. A március elején sorra kerülő nyíregyházi négyes döntőben a Swietelsky Haladás, az MVFC Berettyóújfalu, Debreceni Egyetem AC és a másodosztályú Rubeola Csömör vesz részt.

Az NB I-ben is bajnoki címre törő két alakulat, a Haladás és a Berettyóújfalu már a negyeddöntő első meccsén tetemes előnyre tett szert, a vasiak nyolc góllal győztek az ELTE-BEAC ellen, a hajdúságiak kilenc góllal bizonyultak jobbnak a Dunakeszinél. A visszavágón tovább növelték összesítésbeli előnyüket, a Haladás 18-2-es, az MVFC 14-2-es összesítéssel jutott tovább. A DEAC a hazai pályán szerzett egygólos előnyét hattal toldotta meg Gödöllőn, így végül simán jutott tovább, míg a másodosztályú Csömör meglepetésre másodszorra is legyőzte a válogatott játékosokkal felálló FTC-t, és 9-4-es összesítéssel jutott tovább.

A négyes döntőt március 3-4-én rendezik Nyíregyházán, a Continental Arénában. A sorsolást csütörtökön délelőtt tartották az MLSZ székházában, a két favorit, a Haladás és a Berettyóújfalu egymás ellen játszik a március 3-i elődöntőben. A másik ágról a Rubeola Csömör vagy a DEAC kerül a vasárnap esti fináléba.

A nőknél már korábban kialakult a legjobb négy mezőnye, az Astra, a Hajdúböszörmény, a Ricsilla Futsal és a Tolna-Mözs jutott a final fourba, előbbi kettő az egyik, utóbbi kettő a másik elődöntőben harcolhatja ki a fináléba kerülést.

Férfi futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, eredmények:

ELTE-BEAC-Swietelsky Haladás 0-8 (0-7)
Továbbjutott a Haladás 18-2-es összesítéssel

Covritas Futsal-Debreceni Egyetem AC 0-6 (0-4)
Továbbjutott a DEAC 8-1-es összesítéssel

Dunakeszi Kinizsi-MVFC Berettyóújfalu 1-4 (0-2)
Továbbjutott az MVFC 14-2-es összesítéssel

FTC Futsal-Fisher Klíma-Rubeola Csömör 3-4 (0-1)
Továbbjutott a Rubeola 9-3-as összesítéssel 9-3-as összesítéssel

Az elődöntők párosítása:

2018. március 3., szombat, Nyíregyháza, Continental Aréna:

Női elődöntők:

10.30 Ricsilla Futsal – Brandmission-Artifex Tolna-Mözs
13.00 Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE

Férfi elődöntők:

15.30 Swietelsky Haladás VSE – MVFC-Berettyóújfalu
18.00 Debreceni Egyetemi AC – Rubeola FC Csömör

2018. március 4. vasárnap, Nyíregyháza, Continental Aréna:

Női döntő, 16.00

Férfi döntő, 19.30 (a mérkőzést az M4 csatorna élőben közvetíti)

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom