férfi Magyar Kupa
Futsal Magyar Kupa – Németh Péter: izgalmas hétvége elé nézünk!
2024. május. 10., 18:45
Futsal Magyar Kupa – Németh Péter: izgalmas hétvége elé nézünk!
Németh Péter, a férfi futsalválogatott szövetségi edzője hétvégén már az elődöntőkben is kiélezett mérkőzésekre számít a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban sorra kerülő Magyar Kupa-négyesdöntőben.

A TFSE edzője szerint mind a férfiaknál, mind a nőknél ki-ki meccsekre lehet számítani, mivel a bajnokságban is történtek meglepetések. A férfiaknál a tavalyi döntősök, a címvédő Haladás és a tavaly ezüstérmes Berettyóújfalu már az elődöntőben találkozik egymással, a másik helyért pedig a Veszprém és az élvonaltól búcsúzó Maglód csap össze szombaton.  

„Nehéz bármit is mondani… A fiú vonalon maradva a Berettyónak az utolsó meccse is azt mutatja, hogy így a bajnokság vége felé, nagyon jó formában van, és a Haliról talán ez most nem mondható el. Egy kiélezett mérkőzés várható, amelyen bármi megtörténhet. A mérleg talán a Hali mellett szól, de a Berettyó lehet az egyik - vagy talán az egyetlen csapat -, amely megtréfálhatja őket. A Veszprém-Maglód talán egyértelműbbnek tűnik, ugyanakkor a maglódiak, miután véglegessé vált a kiesésük, elkezdtek meccseket nyerni és abszolút tét nélkül és felszabadultan érkezhetnek. A Veszprém viszont azt kommunikálja, hogy döntőt szeretne játszani, tehát rajtuk nagyobb a teher. Ez a találkozó is érdekes lesz, és nehéz megjósolni végkifejletet. Nyilván a papírforma és a statisztikák sokszor mérvadóak, de ahogy már mondtam, egy mérkőzésen bármi megtörténhet” – mondta az mlsz.hu-nak Németh Péter, aki a női bajnokságot és MK-meccseket is figyelemmel kísérte. A Tolna-Mözs a bajnoki elődöntőben két győzelemmel felülmúlta a DEAC-ot, amely a szakember szerint az erőviszonyokat és az alapszakaszt figyelembe véve óriási meglepetés, sőt a döntő első mérkőzésén nyert a TFSE otthonában, szombaton pedig a Salgótarjáni VSE-vel találkozik. A házigazda TFSE pedig a címvédő Debrecennel fog összecsapni. 

„A TF most vereség után érkezik, kérdés, hogy milyen hangulatban vagy mentális állapotban. Nem lehet szerintem megmondani, hogy ki tud majd döntőbe jutni, hiszen nüanszok döntenek majd. A másik mérkőzés papíron egyszerűbbnek tűnik a Tolnának, de ugyanazt tudom mondani, mint a fiúknál, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet és nem véletlenül került NB II-es csapat az elődöntőbe, a negyeddöntőben ugyanis az Újpestet búcsúztatták, úgyhogy senki sem dőlhet hátra Tolnán. Összességében izgalmas hétvége elé nézünk!”

A 43 éves szakember a TFSE férfi csapatának NB II-es győzelmét és az ezzel járó feljutást is értékelte, elmondása szerint nagyon büszke együttesére, amely a nyáron újraformálódott és a korábbi évek értékeire támaszkodva tehetséges fiatalokkal egészült ki. Németh Péter szerint rengeteg munkát fektettek bele ebbe az évbe, aminek meg lett az eredménye, és azt is elárulta, jövőre mi lehet a reális céljuk újonckét az élvonalban.

„Azt a célt tűztük ki, hogy maradjunk bent, ami nem lesz egyszerű, de remélem, hogy sikerülni fog! Ez alapján próbáljuk kialakítani a keretet is és nekimenni az évnek” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a sportágban keringő pletykák alapján nagyon érdekes nyár elé néznek az átigazolások szempontjából. Azt is elárulta, hogy sok fiatal játékossal érkeznek az NB I-be, közülük van olyan is, aki még egyáltalán nem lépett pályára az elsőosztályban. Ennek ellenére próbálnak majd helytállni és megtréfálni néhány nagyobb nevű, illetve múltú csapatot.  

Fizz Liga 4. forduló

Sorsolás
2025. 08. 15. 20:15
Szusza Ferenc Stadion
2025. 08. 16. 18:15
DVTK Stadion
2025. 08. 16. 20:15
Groupama Aréna
2025. 08. 17. 15:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
2025. 08. 17. 17:45
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2025. 08. 17. 20:00
Paksi FC Stadion

Fizz Liga 5. forduló

Sorsolás
2025. 08. 22. 20:00
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2025. 08. 23. 17:45
ZTE Aréna
2025. 08. 23. 20:15
Nyíregyháza Városi Stadion
2025. 08. 24. 20:00
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2025. 12. 03. 18:00
Mezőkövesd Városi Stadion
2025. 12. 04. 18:00
Kisvárdai Várkerti Stadion

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom