Mindkét elsőosztályú együttes hullámvölgybe került és négy kör óta nyeretlenek a bajnokságban. Egymással legutóbb két hónapja találkoztak, akkor 2-2-es döntetlennel zárult a mérkőzés. A DEAC a jó formában lévő Nyírbátort fogadja a harmadik fordulóban, a bajnoki éllovas Veszprém pedig az Aramis otthonában küzdhet a továbbjutásért.
Az élvonal másik újonca, a Pécs a másodosztályú Nagykanizsához látogat, a Kecskemét az előző kiíráshoz hasonlóan búcsúztathatja a Tiszaföldvár együttesét. Az NB I-ben jelenleg második Újpest a Dunaújvároshoz, a kétszeres bajnoki bronzérmes Nyíregyháza pedig Dunakeszire látogat, míg az MFA a XX. kerületbe utazik az Airnergy FC-hez.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.