férfi NB I
Futsal NB I - Debreceni döntetlennel zárult a forduló
2026. március. 09., 21:16
Futsal NB I - Debreceni döntetlennel zárult a forduló
A DEAC Facebook-oldala
A Nyíregyháza 1-1-es döntetlent játszott a DEAC otthonában a férfi futsal NB I rájátszásának első fordulójában, melyben a címvédő háromgólos hátrányból mentett pontot, az Újpest pedig ötgólos sikerével a tabella élére állt.

A Debrecen bő két perccel az első félidő vége előtt kisbüntetőhöz jutott, Alasztics Marcell azonban hárította Tóth Attila próbálkozását. A szünet előtt Ricardo szemfüles labdaszerzés után bombázott Alasztics kapujába, így hazai vezetéssel vontultak vissza a csapatok az öltözőbe. A fordulás után Bálint Andor egy szögletet követően egyenlített, majd fél perccel a meccs vége előtt Maneca megkapta második sárga lapját is, ezzel emberelőnybe került a DEAC. Lovas Norbert együttese jól védekezett, és végül egy ponttal távozott Debrecenből, így a két csapat idénybeli harmadik találkozója is pontosztozkodással zárult.

A Veszprém ebben a szezonban már háromszor is legyőzte az Aramist, mégsem kezdett jól a pénteki mérkőzésen, mivel a vendégek már az 5. percben megszerezték a vezetést. Két veszprémi találattal egy rövid időre a házigazdához került az előny, de Lux Bence gyorsan egyenlített. A fordulás után 5-2-re ellépett az Aramis, majd a hazaiak öt a négy elleni játékra váltottak és hat percen belül 5-5-re egyenlítettek. A hátralévő időben nem esett gól, így a csapatoknak be kellett érniük a pontosztozkodással, ez pedig a veszprémi együttes elsőségébe került. 

A másik felsőházi mérkőzésen ugyanis az Újpest 5-0-ra verte a Nyírbátort. A lila-fehérek a 13. percben tudták feltörni a vendégcsapat védelmét, majd kisbüntetőt hibáztak, végül egy sarokrúgást követően még a szünet előtt megduplázták az előnyt. A fordulás után pár perces gólcsend következett, Gémesi Gergő hosszú passzát a 29. percben Lucas Moreira értékesítette, majd Hadzsi Máté és Czerman Márk is betalált. 

"Dicséret illeti a Nyírbátort, mert megnehezítette a dolgunkat. Nem ez volt a legjobb hetünk, szóval talán emiatt nem úgy sikerült kezdeni a mérkőzést, erről beszélnünk kell és rendeznünk kell egy-két dolgot az öltözőn belül, de utána viszont megérdemelten nyertünk" - mondta a klub honlapján Németh Péter vezetőedző.

Az alsóház küzdelmei csütörtökön a Kecskemét 3-0-s győzelmével rajtoltak. Koós Károly alakulata hamar bevette a H.O.P.E. kapuját, Öreglaki Norbert pedig még az első felvonásban duplázott. A 34. percben pedig Bencsik Roland állította be a végeredményt.

A Berettyóújfalu és a Magyar Futsal Akadémia összecsapásán Iszák Dominik mesterhármasig jutott, majd Szabó Péter is megzörgette a vendégek hálóját (4-0).

A forduló előtt még sereghajtó Haladás 5-2-es idegenbeli sikert könyvelhetett el Pécsett. A rutinos játékosokkal pályára lépő szombathelyiek ezzel a három ponttal feljöttek az alsóház harmadik helyére. 

Eredmények: 

Férfi Futsal NB I. Felső-ház 1. forduló:
Vehir.hu Futsal Veszprém - Aramis SE            5-5
Újpest FC - Nyírbátor B-KERÉP                      5-0
DEAC - A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA       1-1

Férfi Futsal NB I. Alsó-ház 1. forduló:
SG Kecskemét Futsal - H.O.P.E. Futsal ALPASSPORT  3-0
MVFC Berettyóújfalu - Magyar Futsal Akadémia       4-0
PROHUMAN-PTE-PEAC - Haladás VSE                       2-5

férfi NB I Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

férfi NB I Futsal NB I - Budaörsre látogat a tabellavezető

Budaörsön folytatódik a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulója, melyben az Aramis a tabellavezető Újpestet fogadja pénteken. A címvédő Veszprém Nyíregyházára, míg a DEAC Nyírbátorba látogat hétfőn.

Hírajánló

Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44
Futsal NB I - Budaörsre látogat a tabellavezető

Budaörsön folytatódik a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulója, melyben az Aramis a tabellavezető Újpestet fogadja pénteken. A címvédő Veszprém Nyíregyházára, míg a DEAC Nyírbátorba látogat hétfőn.

2026. március. 12., 14:59
Futsal NB I - Debreceni döntetlennel zárult a forduló
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - Debreceni döntetlennel zárult a forduló

A Nyíregyháza 1-1-es döntetlent játszott a DEAC otthonában a férfi futsal NB I rájátszásának első fordulójában, melyben a címvédő háromgólos hátrányból mentett pontot, az Újpest pedig ötgólos sikerével a tabella élére állt.

2026. március. 09., 21:16

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom