férfi NB I
Futsal: Őrült meccs Budaörsön, Fradi-siker az évzárón
2019. december. 21., 10:13
Futsal: Őrült meccs Budaörsön, Fradi-siker az évzárón
A férfi futsal NB I-ben a 2019-es év utolsó bajnoki mérkőzéseit. Tizennégy forduló után a címvédő MVFC Berettyóújfalu hat pont előnnyel vezeti a tabellát a Haladás előtt.

A 14. fordulóban hosszú idő után nyerni tudott az FTC-Fisher Klíma, amely a Dunaferr otthonából vitte el a három pontot. Ez volt a másfél hete kinevezett új szakvezető, Madarász János első sikere a tabella hatodik helyén álló zöld-fehérekkel. 

A bajnokaspiránsok magabiztos győzelmekkel zárták az évet, a Haladás 5-1-re nyert a Veszprém ellen, a címvédő Berettyóújfalu 6-1-es győzelmet aratott a Kecskemét ellen. A Rubeola továbbra is szenved, ezúttal hazai pályán maradt pont nélkül, a DEAC győzte le 3-2-re. 

A negyedik helyezett Aramis és a harmadik Nyírgyulaj közönségszórakoztató meccset vívott egymással, amely egyben az idény eddigi legtöbb gólt hozó összecsapása lett. Az Aramis 16 perc után már 3-1-re vezetett, de a félidő utolsó négy percében a vendégek háromszor is beköszöntek, 3-4-re alakítva az állást. A fordulás után a négy gólig jutó Siska Gergő találatával már 5-3 volt a Nyírgyulaj javára, de a házigazda Aramis két öngóllal egyenlített (5-5), majd a nyírgyulaji Fekete Viktor találatára (5-6) a hazaiak két Feketéje, Fekete Olivér és Fekete Márk is válaszolt (7-6). Siska Gergő a 38. percben egyenlített (7-7), de az utolsó másodpercekben Harnisch Ákos keretbe foglalta a meccset: a találkozó első gólja után az utolsót is ő szerezte, így alakult ki a 8-7-es végeredmény.

Fizz Liga 14. forduló

Sorsolás
2025. 11. 21. 20:00
ETO Stadion
2025. 11. 22. 14:30
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2025. 11. 22. 17:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2025. 11. 22. 19:30
Groupama Aréna
2025. 11. 23. 16:00
Paksi FC Stadion
2025. 11. 23. 18:30
DVTK Stadion

Tabella

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom