A Haladás futsalcsapata öles léptekkel közelít a tökéletes szezonzáráshoz, a Magyar Kupa elhódítása után pénteken a bajnoki címet is megnyerheti. Az MVFC Berettyóújfalu elleni finálé első mérkőzésén a Hali 3-1-re nyert hazai pályán, majd idegenben nagy csatában 3-2-re diadalmaskodott riválisával szemben. Mivel a párharc három nyert mérkőzésig tart, szombathelyiek pénteken délután lezárhatják az aranycsatát.
A Berettyóújfalu abban bízhat, hogy a bajnokság során egyszer már sikerült idegenben nyernie a Haladás ellen (igaz, tartalékos felállásban játszottak a szombathelyiek), egy alkalommal pedig 4-4-es döntetlent játszott egymással a két együttes.
Tavaly is ez a két csapat játszotta egymással a bajnoki döntőt, és az első két mérkőzést abban a párharcban is a Haladás nyerte, akkor a harmadik meccsen szépített az MVFC.
A pénteki Haladás-MVFC Berettyóújfalu mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.