A sorsdöntő kecskeméti összecsapás előtt a hazaiak egy ponttal előzték meg a Berettyóújfalut, így azzal a tudattal léptek pályára, hogy győzelemmel döntőbe jutnak. A vendégek sikerük esetén megelőzték volna riválisukat, de még egy ponttal is életben tartották volna finálés reményeiket.
Az alapszakasz egymás elleni meccsein mindkét együttes győzött hazai környezetben, majd a rájátszásban a Berettyóújfalu szintén kihasználta a hazai pálya előnyét. A Kecskemét helyzetét nehezítette, hogy egyik legjobbja, Pál Patrik nem játszhatott, miután az előző körben a Veszprém ellen 2-0-ra elveszített összecsapáson piros lapot kapott. A vendégek a Magyar Kupa elhódítását követően a nyolcadik fordulóban csupán döntetlent értek a Haladás ellen, így nem tudtak fellépni a második helyre, ezért ezúttal győzelmi kényszerben érkeztek Kecskemétre.
A találkozó visszafogott iramban kezdődött, érezhetően mindkét csapat a biztonságos játékra törekedett, mégis, valamivel a hazaiak voltak kezdeményezőbbek és a hetedik percben Bencsik Roland révén sikerült megszerezniük a vezetést. A folytatásban a házigazda fokozatosan átadta a területet a vendégeknek, akik hatalmas labdabirtoklási fölénybe kerültek, ám a szünetig kevés helyzetet tudtak kialakítani.
A fordulás után a Kecskemét egyértelműen a védekezésre rendezkedett be és ezt kiválóan valósította meg. A hajdúságiak gyakorlatilag végig támadták a húsz percet, ráadásul annak nagy részét öt a négy ellen, de labdajáratásaikba sok hiba csúszott, amikor pedig sikerült helyzetbe kerülniük, akkor Krajcsi Bence védett nagyot, vagy a kapufa mentett. A Kecskemét végül megőrizte kapuját a góltól, ez pedig döntőbe jutást ért a csapat számára.
"Már előzetesen is tudtuk, hogy kevesen vagyunk, ezért bekkelnünk kell és kontrákra rendezkedtünk be. Aztán találtunk egy gólt és tudtuk, hogy ki fognak jönni" - nyilatkozta boldogan a közvetítő M4 Sport csatornának Krajcsi Bence. - "Az öt a négy elleni játék elég hamar érkezett és nagyon kimerített minket, de nagyon rendben voltunk."
Az alapszakasz záró fordulóját hétfőn rendezik, míg az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé első felvonására szombaton este Veszprémben kerül sor.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.