férfi NB I
Hétfőn zárul a rájátszás
2025. május. 25., 23:26
Hétfőn zárul a rájátszás
a Veszprém közösségi oldala
Hétfőn este rendezik a férfi futsal NB I rájátszásának utolsó, tizedik fordulóját, melyben az első helyen záró Veszprém a Magyar Kupa-győztes Berettyóújfalu vendége lesz.

A lényegi kérdések az előző fordulóban eldőltek, a döntőbe a Veszprém mellett a Kecskemét jutott, míg a Berettyóújfalu a bronzéremért küzdhet majd meg a negyedik Nyíregyházával.

A tizedik fordulóban a Veszprémet elsősorban az motiválhatja, hogy visszavágjon a berettyóiaknak az MK-fináléban elszenvedett vereségért és készüljön a Kecskemét elleni aranycsata első, szombati felvonására. A Berettyóújfalu csütörtökön bukta el a döntőt, amikor kikapott Kecskeméten, hétfőn viszont azért kell küzdenie, hogy a Nyíregyháza ne előzze meg és pályaelőnnyel kezdhesse a harmadik helyért kiírt helyosztót. 

A Nyíregyháza egy pont hátránnyal áll a Berettyóújfalu mögött és hétfőn este hazai pályán csap össze a Kecskeméttel, s amennyiben győz, a Berettóújfalu pedig pontokat veszít, megelőzi hajdúsági riválisát.

A felsőház harmadik találkozójának, az Újpest-Haladás összecsapásnak már nem lesz tétje. A szombathelyiek ugyanis biztosan az ötödik, a fővárosiak pedig a hatodik helyen zárnak.

Az alsóházban már nem maradt kérdés az utolsó fordulóra, mivel az előző körben eldőlt, hogy a Rubeola mellett a TFSE búcsúzik az élvonaltól, mivel kevesebb győzelme miatt már akkor sem tudja megelőzni a harmadik Magyar Futsal Akadémiát vagy a negyedik Nyírbátort, ha ledolgozza hárompontos hátrányát az előtte állókkal szemben. A TFSE a Magyar Futsal Akadémiát fogadja, míg a Nyírbátor az első helyen zárt DEAC-hoz látogat, a Rubeola pedig a második Aramis vendége lesz.

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom