A fenti célkitűzések eléréséhez elengedhetetlen a szövetség és a klubok közötti jó kapcsolat fenntartása, illetve a stabil környezet, mely biztosítja az esélyt a növekedésre, és tervezhető, kiszámítható jövőképet fest a szakmában dolgozók elé. Véleménye szerint nem kell összehasonlítani a futsalt a nagypályás focival, mert két egymással kapcsolatban álló, ám lényegében különböző sportágról van szó. Több országban jól megfér egymás mellett a két szakág, mindkettőnek megvan a maga szerepe.
– Örülök, hogy hosszú és sikeresnek mondható játékvezetői pályámat követően is a futsalban dolgozhatok, immáron szakágvezetőként – nyilatkozta Kovács Gábor az mlsz.hu-nak. – Játékvezetőként minden esetben a megegyezésre törekedtem, ugyanakkor nem kerültem el a szakmai egyeztetéseket és vitákat sem, és ez jellemezi majd az új munkámat is. Mivel benne voltam a sportágban, és nap mint nap részese lehettem a bajnoki mérkőzéseknek, számos játékossal, kollégával megismerkedtem, a körülményeket is mindenhol ismerem. Egy játékvezetőnek nagy rálátása van a szövetség munkájára, a futsalbajnokságra, egyesületekre, játékosokra, sőt a versenyszervezésre is.
A 46 éves szakember, korábban nemzetközileg is magasan jegyzett játékvezetőként működött: öt Európa-bajnokságon, két világbajnokságon és hét Bajnokok Ligája döntőtornán vezetett futsal mérkőzéseket. Első hivatalos mérkőzését még 17 éves korában vezette, s több mint húsz év után fejezte be játékvezetői pályafutását. Közgazdász lévén, a futsalszakág-vezetői kinevezése előtt, több cégnél dolgozott pénzügyi-, számviteli-, és stratégiai vezetőként.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.