A bakonyiak öt ponttal előziek meg a második Kecskemétet és hattal a harmadik Berettyóújfalut, s mivel a két csapat egymás ellen lép pályára a kilencedik körben, már akkor sem előzhetik meg mindketten a Veszprémet, ha az Újpest pénteken meglepetést okozna.
A meglepetésre ugyanakkor nincs nagy esély, a lila-fehérek ugyanis a rájátszásban egyetlen győzelem mellett hétszer kikaptak. Velük szemben a Veszprém hét győzelemmel és egy vereséggel áll a play offban, s legutóbb a Kecskemét vendégeként nyert 2-0-ra.
A felsőházban hétfőn a télen átalakult Haladás a negyedik Nyíregyházát fogadja. A nyírségi együttes számára fontos lesz a mérkőzés, mivel győzelemmel megtarthatná minimális esélyét a döntőre. A két csapatnak a rájátszás negyedik fordulójában játszott meccsén a Nyíregyháza simán, 7-2-re győzött hazai pályán és Szombathelyen is esélyese a meccsnek, még úgy is, hogy a Haladás az előző körben meglepetést okozott Berettyóújfalun, ahonnan egy pontot elvitt.
A forduló rangadóját jövő csütörtökön rendezik Kecskeméten, ahol óriási a tét. A két csapatot egyetlen pont választja el egymástól és a hazaiak egy győzelemmel biztosíthatnák helyüket a fináléban, míg a Magyar Kupa-győztes Berettyóújfalu sikerével az utolsó kör előtt fellépne a második helyre. A rájátszásban a két gárda első meccsén a Berettyóújfalu hazai pályán 4-1-re győzött.
Az alsóházban pénteken a második kieső kiléte is eldőlhet, ugyanis, ha az ötödik helyen álló TFSE nem nyer a második Nyírbátor pályáján, akkor biztosan búcsúzik. Hétfőn a harmadik Aramis a negyedik Magyar Futsal Akadémia vendége lesz, míg a listavezető DEAC a már kiesett, sereghajtó Rubeola ellen lép pályára idegenben.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.