férfi NB I
Futsal NB I - Nem hibázott a Veszprém és az Újpest, bravúrgyőzelmet aratott a H.O.P.E.
2025. december. 12., 23:51
Futsal NB I - Nem hibázott a Veszprém és az Újpest, bravúrgyőzelmet aratott a H.O.P.E.
Az éllovas Veszprém a Haladás, a második Újpest pedig a Kecskemét ellen győzött magabiztosan a férfi futsal NB I 17. fordulójában, melyben az újonc H.O.P.E. Futsal meglepetésre legyőzte a Debrecent.

A forduló nyitómérkőzésén a legutóbbi ezüstérmes Kecskemét látta vendégül az újpestieket, akik folytatták nagyszerű sorozatukat.

Előzetesen egyértelműen a fővárosiak tűntek esélyesnek, ám a Kecskemét az előző körben megszorongatta a hibátlan teljesítménnyel első bakonyiakat, így bizakodva várhatta az összecsapást. A meccset viszont az Újpest kezdte jobban és Pál Patrik góljával már a harmadik percben előnybe került.  Az eredmény az első félidőben már nem változott, majd a fordulás után az előző szezonban még a hazaiakat erősítő válogatott futsalos gyorsan meglőtte saját maga és csapata második gólját.

A folytatásban is sokáig az Újpest játszott veszélyesebben, de az utolsó tíz percre fordulva a Kecskemét is veszélyeztetett, azonban nem tudta csökkenteni hátrányát. A hajrában aztán előbb Suscsák Máté volt eredményes, majd Pál Patrik harmadszor is betalált, az Újpest pedig simán, 4-0-ra győzött és sorozatban 12. sikerét aratta.

A második csütörtöki találkozón született meg a forduló legnagyobb meglepetése, ugyanis a 17. kört az utolsó helyen kezdő H.O.P.E Futsal nagy csatában 3-2-re legyőzte a vendég Debrecent. Annak ellenére, hogy a kezdés a lehető legrosszabbul alakult a hazaiak szempontjából, Faragó Lajos ugyanis már az első percben vezetéshez juttatta a hajdúságiakat. A H.O.P.E. erre jól reagált és a hetedik percben Fellegi Nándor révén egyenlített, majd a második félidő elején Milavecz Kevin találatával fordított. A Debrecennek ekkor még volt válasza és gyorsan egyenlített, a 27. percben ugyanakkor Vékei Nándor ismét vezetést szerzett a házigazdának, a vendégek pedig a lefújásig már nem tudtak újra betalálni (3-2).

Sikerével a H.O.P.E elmozdult a kieső helyről, amihez az is kellett, hogy a harmadik Nyíregyháza péntek este győzzön a Magyar Futsal Akadémia otthonában. A fővárosi találkozó első 11 percében felváltva estek a gólok, ezt követően a szünetig viszont már csak a nyírségiek voltak eredményesek, akik négy gólt is szereztek és eldöntötték a meccset. A második játékrészben már csak egy-egy gól született, így a Nyíregyháza 7-3-as sikerrel erősítette meg harmadik helyét.

A szabolcsi csapat mögé vármegyei riválisa, a Nyírbátor jött fel a negyedik helyre, miután 5-3-ra győzött Budaörsön az Aramis otthonában. A meccs első félidejében a hazaiak voltak a jobbak és húsz perc után 3-2-re vezettek, a második játékrészben ugyanakkor a vendégek játszottak eredményesebben, a 26. percre fordítottak, majd a 38. percben eldöntötték a találkozót (3-5).

A Veszprém pénteken kora este folytatta imponáló sorozatát a sereghajtó Haladás ellen, mely nem tudta megnehezíteni a hazaiak dolgát. Marko Peric tanítványai az első és a második félidőben is három gólt szereztek és 6-1-re győztek, ezzel pedig továbbra is őrzik hibátlan mérlegüket a szezonban. A találkozón Horváth Benedek mesterhármast ért el.

A forduló hatodik össze csapásán a Magyar Kupa-címvédő Berettyóújfalu nagy csatában legyőzte a vendég Pécset, mely Szabó Lajos negyedik percben lőtt góljára a 25. percben még tudott válaszolni, ám Szalmás Zoltán találatára már nem, így 2-1-re kikapott.

Idén még egy fordulóra kerül sor, melyből két meccset már novemberben lejátszottak. Az MFA Pécs elleni találkozóját jövő csütörtökön, a másik három találkozót, köztük az Újpest-Veszprém rangadót pedig a két ünnep között játsszák.

Férfi Futsal NB I. 17. forduló

2025. 12. 11. 18:30
Messzi István Sportcsarnok
2025. 12. 11. 20:15
Gyáli Sportcsarnok
2025. 12. 12. 18:30
Március 15. úti Sportcsarnok
2025. 12. 12. 18:30
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2025. 12. 12. 19:50
Aramis SE Futsal Csarnok
2025. 12. 12. 20:30
SPORT11 Sport és Szabadidőközpont

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom