női Magyar Kupa
Női Futsal Magyar Kupa: Sorozatban ötödször aranyérmes a DEAC
2025. május. 04., 19:06
Női Futsal Magyar Kupa: Sorozatban ötödször aranyérmes a DEAC
Az előző négy kiírásban diadalmaskodó DEAC hosszabbításban, őrült végjátékban 5-3-ra legyőzte a TFSE-t a berettyóújfalui döntőben, így sorozatban ötödik aranyérmét szerezte a Női Futsal Magyar Kupában.

A TFSE és a címvédő DEAC is átélt nehezebb pillanatokat a szombati elődöntőben, de végül mindketten magabiztos győzelemmel jutottak be a vasárnapi kupadöntőbe. A két finalista együttes tagjai jól ismerik döntőbeli riválisukat, ebben az idényben már háromszor mérkőztek meg egymással a bajnokságban (két DEAC-siker és egy TFSE-győzelem született), és miután ez a két gárda adja a válogatott gerincét is, együtt is sokat futsaloztak az utóbbi időszakban.

A DEAC a tavalyi elődöntőben 2-0-ra legyőzte a TF-es lányokat, ezúttal azonban a fővárosaik kezdtek jobban, és Balya Dorottya góljával viszonylag korán vezetést szereztek (1-0). A debreceniek a szünetig nem tudtak egyenlíteni, sőt a helyzetek alapján a TFSE állt közelebb az előny megduplázásához.

A fordulás után a DEAC igyekezett gyorsítani a játékot, míg a TFSE kevesebb hangsúlyt fektetett a támadójátékra. A debreceniek erőfeszítései öt perc alatt meghozták az eredményüket, Hardon Rita fejesével sikerült egyenlíteniük (1-1). A gól után is lendületben maradt a címvédő, egymás után dolgozta ki a helyzeteket, de néhány perc múlva rendezte a sorokat a fővárosi alakulat, és a hátralévő időszakban itt is, ott is kialakultak ígéretes helyzetek, gól azonban nem született a rendes játékidő végéig.

A kétszer 5 perces hosszabbítás első félidejében Balogh Noémi találatával visszavette az előnyt a TFSE (2-1), a folytatásban pedig állta a debreceni rohamokat. A hosszabbítás második félidejében felpörögtek az események: a DEAC öt a négy elleni játékkal kezdett, és mindössze néhány másodperc telt el, amikor Gajzágó Flóra távoli lövésével sikerült kiegyenlítenie (2-2). Közvetlenül ezt követően összegyűlt a debreceniek hatodik szabálytalansága, de Varga Adél kisbüntetőjét kivédte Pozsgai Melinda. Néhány másodperccel később egy hatoson belüli szabálytalanságért hatmétereshez jutott a TFSE, Varga Adél ezúttal nem hibázott (3-2). A középkezdés utáni első akcióból egyenlített a debreceni együttes, Üveges Katalin volt eredményes, majd nem sokkal később Fülöp Diána is betalált, ezzel már a hajdúságiak vezettek 4-3-ra. A TFSE a végén levitte támadásban a kapusát, amit a DEAC egy labdaszerzés után góllal büntetett (Krascsenics Csilla talált be), ezzel beállította az 5-3-as végeredményt. 

A DEAC nem mindennapi végjátékban védte meg a címét és szerezte meg sorozatban ötödik kupaaranyát.

Fizz Liga 6. forduló

Sorsolás
2025. 08. 29. 20:00
Paksi FC Stadion
2025. 08. 30. 14:45
ZTE Aréna
2025. 08. 30. 17:00
DVTK Stadion
2025. 08. 30. 19:30
Szusza Ferenc Stadion
2025. 08. 31. 17:30
ETO Stadion
2025. 08. 31. 20:00
Debreceni Nagyerdei Stadion

férfi NB I Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

férfi NB I Frissült Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

Hírajánló

Magabiztos olasz siker Angyalföldön

Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.

2026. március. 19., 17:37
Futsal NB I - A tabellavezetőhöz látogat a címvédő

A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.

2026. március. 19., 16:35
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt

A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.

2026. március. 16., 22:20
Futsal NB I - Trencsényi előrébb lépne a Nyírbátorral

A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.

2026. március. 13., 08:44

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom