Az első összecsapást 2-0-ra a Tolna nyerte az alapszakaszgyőztessel szemben, majd a második felvonásban az egyetemisták 5-2-re múlták felül Reveland Zoltán együttesét. A tolnai tréner szerint az előző találkozó elején számukra látszólag jól alakult a játék képe, majd egy hazai hiba miatt került előnybe a TFSE, ez pedig teljesen elvitte a csapat koncentrációját és végül „gyakorlatilag sima vereséget szenvedtek”.
„Mindezek ellenére nincs veszve semmi, ugyanott tartunk, mint a döntő kezdetén. Ahhoz viszont, hogy legyen esélyünk a továbbiakban, sokkal jobb hozzáállás kell. Akaratban felül kell múlnunk az ellenfelet, ha mérkőzést akarunk nyerni" – mondta a klub közösségi oldalán Reveland.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban biztosan új bajnokot avatnak, mivel a Tolna és a TFSE sem nyert még bajnokságot. A TFSE az alapszakaszgyőzelemért múlta felül a címvédő DEAC-ot, míg a Tolna a bajnoki elődöntőben győzte le az elmúlt három szezon bajnokcsapatát.
A harmadik felvonásra vasárnap 17 órakor kerül sor a TFSE-11Teamsports otthonában.
Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.
A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.
Férfi futsalválogatottunk utolsó Eb-csoportmérkőzésén kétszer is vezetett az olaszok ellen, de ellenfelünk mindkétszer egyenlített, és a 2-2-es döntetlennel továbbjutott a negyeddöntőbe. A magyar válogatott a kiesés ellenére remek Európa-bajnokságot zárt, jócskán felülmúlva a várakozásokat.
Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.
A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.
Férfi futsalválogatottunk a szombati, lengyelek elleni 4-2-es Eb-sikert követően kedden 17.30-tól a portugálokkal játssza második csoportmeccsét.