– Milyen célokkal vágtak neki a női futsalbajnokságnak?
– Természetesen kezdettől fogva szerettük volna jó helyezést elérni a bajnokságban, ennek megfelelően készültünk végig a felkészülési időszak során. Az kétségtelen, hogy sok, számunkra ismeretlen riválisokkal találkoztunk, ettől függetlenül végig bíztam a lányokban, hogy az elvégzett munkának meglesz az eredménye. Építő jelleggel vágtunk neki a csapattal az évadnak, nem vitás, volt és van is miben fejlődnünk, de úgy gondolom, jó úton járunk.
– Mi szólt Pest megye mellett az nevezéskor?
– Az induláskor volt egy-két szóba jöhető opciónk, de mivel pár játékosunknak megváltozott az élete – tanulók, illetve anyukák lettek –, megpróbáltunk egy gyorsabb leforgású, lendületes, dinamikus bajnokságot keresni, és ebben a tekintetben Pest a megyei volt hozzánk helyileg a legközelebb, ezért döntöttünk mellette. Utólag visszatekintve, ezt egyáltalán nem bántuk meg, sőt, nagyon tetszett a tornarendszerben való lebonyolítási szisztéma.
– Mekkora játékoskerettel csinálták végig az évadot?
– Sajnos közel sem akkorával, mint amekkorával előzetesen elterveztem, de nagyon büszke vagyok azokra, akik végigcsinálták a teljes szezont. Előfordult, hogy elég kevesen tudtunk részt venni mérkőzéseken.
– Számított rá, hogy ilyen magabiztosan nyerik majd a bajnokságot?
– A nevezéskor még nem ismertem senkit a mezőnyből, így nem tudhattam, milyen játékerőt képviselő riválisokkal kerülünk majd szembe. Miután az első, kezdeti fordulók zajlottak, már lehetett látni a különbségeket és azt is, hogy a felsőházba kerülhetünk. Úgy éreztem, van esélyünk elérni a céljainkat, és ezt elhitték a lányok is, ami érződött minden egyes felsőházi mérkőzésen, hogy mennyire szeretnék a sikert.
– Visszatekintve a szezon egészére, mely ellenfeleik bizonyultak a legkeményebb riválisuknak?
– A legkeményebb mérkőzéseket egyértelműen a Dévaványa és a Kelen II. együttesei ellen vívtuk meg. Velük igazi rangadókat játszottunk, s így volt ez a záró napon is, amikor egy-egy góllal vertük mindkettejüket.
– A játékosaik nagypályán is szerepelnek vagy a futsal számukra a prioritás?
– Nálunk mindenkinek a futsal az elsődleges, de emellett több éve egy kispályás bajnokságban is részt veszünk, ahol szintén az első helyen állunk.
– Mi lehet a továbblépés, a fejlődés útja Salgótarjánban a női futsal számára?
– Jelenleg nem tudom megmondani, hogy mi lesz, mi lehet majd a csapat jövője, de mindenképpen folytatni szeretnénk, s emellett törekszünk a fejlődésre és élvezni akarjuk a sportot, a futsalt. Szeretnénk egyben tartani a mi jó kis közösségünket, és még sok szép, a mostanihoz hasonló sikereket elérni.
(K. K.)
A záró, 4. forduló eredményei, a részletes jegyzőkönyvek és a tabella:
https://adatbank.mlsz.hu/league/56/14/25182/4.html
A turai sportcsarnokban készült képgalériánk fotós kollégánk, Sipos Hajnalka jóvoltából megtekinthető az alábbi linken:
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=pmlsz&set=a.5217628794960005
Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.
A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.
Férfi futsalválogatottunk utolsó Eb-csoportmérkőzésén kétszer is vezetett az olaszok ellen, de ellenfelünk mindkétszer egyenlített, és a 2-2-es döntetlennel továbbjutott a negyeddöntőbe. A magyar válogatott a kiesés ellenére remek Európa-bajnokságot zárt, jócskán felülmúlva a várakozásokat.
Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.
A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.
Férfi futsalválogatottunk a szombati, lengyelek elleni 4-2-es Eb-sikert követően kedden 17.30-tól a portugálokkal játssza második csoportmeccsét.