S ha már a bevezetőben szóba került, az idei 14. Öregfiú Pest Vármegyei Futsal7vége selejtezőit ezúttal öt csoportban, 15 csapat részvétele mellett rendezik meg. Az egyenként 3-as csoportokból csak a győztesek (ugyanez érvényes a vigaszágra is) jutnak majd tovább, a másik tíz együttes a jövő heti vigaszágról harcolhatja ki a negyeddöntős részvételt. Az A-csoport Szentendrén, a Ferences Sportcsarnokban, a B- Gödöllőn, a MATE Sportcsarnokban, a C- Alsónémedin, a D- Érden, a Treff Sportcsarnokban, míg a már említett E-jelű trió Üllőn lép pályára.
A lány U14-es torna ezen a hétvégén már az alsó- és felsőházi rájátszással folytatódik, előbbire Szentendrén, utóbbira pedig Dunakeszin, a Szent István Általános Iskola sportcsarnokában kerül sor. A legnagyobb múltú sorozat, azaz a 25. (Férfi Felnőtt) Pest Vármegyei Futsal7vége négy csoportban (Dunakeszin, Gödöllőn, Kistarcsán és Üllőn) a negyeddöntőkkel folytatódik, emellett természetesen az utánpótlás sem hiányozhat a hétvégi programból, vasárnap az U11-esek (I. és III. osztály), az U13-asok (I. o.), az U15-ösök (I. o. alsó- és felsőház), az U17-esek (I. o.) és az U19-esek (A- és B-csoport) meccselnek az újabb pontokért.
Szintén ezen a hétvégén kerül sor a B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság oda-visszavágós lebonyolítású osztályozójára a Salgótarján és Lábatlan csapatai között, előbbi az I. osztály őszi idényének utolsó, azaz 10. helyezettje, utóbbi pedig a II. osztály éllovasa, kettejük szombati, Üllőn rendezendő páros mérkőzése 18, illetve 19:00 órakor kezdődik.
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda döntése értelmében amennyiben az osztályozón olyan eredmények születnek, amelyek osztályváltásokat eredményeznek, akkor mindkét bajnokságot befejezettnek nyilvánítja, és az eddigi eredmények, azaz az ősz alapján győzteseket hirdet és kiosztja a dobogós helyezések után járó díjakat, ebben az esetben a tavasznak – a megváltozó csapatlisták miatt – tiszta lappal vág neki a mezőny, értelemszerűen új versenyek kiírása mellett. A fentebb vázolt szisztéma a gólkirálynők kihirdetésében is okozhat változást, amennyiben ugyanis az osztályozó találkozói osztályváltásokat eredményeznek, akkor az őszi és – természetesen – a tavaszi idénybeli teljesítmények alapján külön-külön hirdet majd gólkirálynőket (mind az I., mind pedig a II. osztályokban).
B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság osztályozójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/33167/1.html
A torna eredményei nyomon követhetők az https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/33157/1.html oldalon.
A 2025/2026. évi Pest Vármegyei Futsal7végék versenykiírásai IDE kattintva megtekinthetők.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.