férfi NB I
Rangadót játszik a címvédő, az Aramis ellen az Újpest
2025. szeptember. 08., 12:40
Rangadót játszik a címvédő, az Aramis ellen az Újpest
A címvédő Veszprém a legutóbbi ezüstérmes Kecskemétet látja vendégül, a szintén százszázalékos Újpest pedig az Aramis otthonában lép pályára a futsal NB I ötödik fordulójában.

A románok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőt megelőző utolsó előtti fordulóra a veszprémiek önbizalommal telve készülhetnek, ugyanis remek formában kezdték a szezont. A bajnokságban mind a négy meccsüket magabiztosan nyerték, a Bajnokok Ligája selejtezőjében pedig két könnyed siker, mellett egyetlen vereségüket nagy csatában szenvedték el a görög bajnok otthonában.

Hétfőn az előző kiírás döntője óta először csap össze egymással a Veszprém és a Kecskemét. A találkozó esélyese egyértelműen a bakonyi együttes, a vendégek gyengén, két vereséggel kezdték a bajnokságot, viszont a legutóbbi két fordulóban kétszer nyertek és minden bizonnyal igyekeznek majd megnehezíteni Dróth Zoltánék dolgát.

A jobb gólkülönbsége miatt listavezető Újpest az idényt két sikerrel kezdő Aramisnál vendégeskedik. A lila-fehérek eddig csupán a Berettyóújfaluval szenvedtek meg kissé, a többi meccsüket simán nyerték, s kérdés, hogy az előző két körben vesztes hazaiak meg tudják-e szorongatni őket.

A bajnokság harmadik veretlen csapata, a Nyíregyháza négy ponttal van lemaradva az élen álló kettőstől, s amennyiben tartani akarja a lépést a riválisokkal, úgy győznie kellene a Magyar Kupa-címvédő Berettyóújfalu otthonában. A nyírségiek csütörtökön önbizalomnövelő 10-1-es sikert arattak az újonc H.O.P.E. Futsal felett, míg a hajdúságiak csak döntetlent értek el Nyírbátorban, ugyanakkor hazai pályán a győzelemért lépnek majd pályára.

A Debrecen eddig remekül teljesít, négy napja komoly csatára késztette a Veszprémet, így egyértelmű esélyesként várhatja a sereghajtó Haladás elleni idegenbeli összecsapást. A szombathelyiek eddig egyetlen gólt szereztek az idényben és 29-et kaptak és óriási meglepetést jelentene, ha pontot tudnának szerezni.

Az ötödik Nyírbátor ugyancsak jó esélyekkel lép majd pályára a Haladáshoz hasonlóan pont nélküli Magyar Futsal Akadémia ellen, míg a nap zárómeccsét a két újonc, a H.O.P.E. és a Pécs vívja.

Az 5. forduló programja 

Futsal Férfi A Az olaszok ellen zárjuk a csoportkört az Eb-n

Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.

Futsal Férfi A Becsülettel küzdöttünk, de a portugálok magabiztosan nyertek a futsal Eb-n

A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.

Hírajánló

Hajszállal maradtunk le a negyeddöntőről – döntetlen az olaszok ellen

Férfi futsalválogatottunk utolsó Eb-csoportmérkőzésén kétszer is vezetett az olaszok ellen, de ellenfelünk mindkétszer egyenlített, és a 2-2-es döntetlennel továbbjutott a negyeddöntőbe. A magyar válogatott a kiesés ellenére remek Európa-bajnokságot zárt, jócskán felülmúlva a várakozásokat.

2026. január. 29., 22:41
Az olaszok ellen zárjuk a csoportkört az Eb-n

Olaszország ellen játssza harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi futsalválogatott az Európa-bajnokságon, a csütörtökön 20:30-kor kezdődő találkozó tétje a csoport második, továbbjutást érő helye.

2026. január. 28., 19:21
Becsülettel küzdöttünk, de a portugálok magabiztosan nyertek a futsal Eb-n

A portugál válogatott végig hatalmas fölényben játszott a mieink ellen a futsal-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és végül 5-1-es győzelmet aratott. A nemzeti együtt csütörtökön a második helyért lép pályára Olaszország ellen.

2026. január. 27., 19:10
A portugálok ellen folytatjuk az Eb-n

Férfi futsalválogatottunk a szombati, lengyelek elleni 4-2-es Eb-sikert követően kedden 17.30-tól a portugálokkal játssza második csoportmeccsét.

2026. január. 26., 16:27

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom