Az U19-es futsalosok az előző idényben már játszottak néhány nemzetközi felkészülési mérkőzést, és az ősz második felében újabb meccsek várnak rá, az idény első összetartásán azonban csak edzések és az MFA csapata elleni gyakorló mérkőzés szerepeltek a programban.
Frank Tamás ezúttal egy bővebb, 19 játékosból álló keretet hirdetett, amelyben több olyan fiatal futsalos is szerepelt, aki korábban nem kapott meghívót a korosztályos válogatottba.
– Hasznos volt ez a pár nap, hiszen rég találkozott a keret, így sikerült jó pár dolgot átismételnünk, emellett játszottunk egy remek iramú gyakorló mérkőzést az MFA csapatával. Legközelebb novemberben találkozik a keret és onnantól kezdve minden hónapban lesz összetartása a csapatnak a márciusi Eb-selejtezőkig – mondta Frank Tamás.
Az edzőtáborozáson részt vevő keret:
Tóth Barnabás (MFA)
Tóth Milán (B-Kerép Nyírbátori SC)
András Márk Bendegúz (Aramis SE)
Fekete Mór (Aramis SE)
Győri Balázs (DEAC)
Magyari Csaba (MVFC Berettyóújfalu)
Novák Dániel (Haladás VSE)
Körmendy Gábor (Haladás VSE)
Molnár Dániel (Veszprém Futsal)
Bognár Martin (Veszprém Futsal)
Juhász Viktor Márk (Veszprém Futsal)
Varga Milán (Veszprém Futsal)
Vér Dávid (Veszprém Futsal)
Pintér Ákos (Aramis SE)
Urr Dániel (Á Stúdió Nyíregyháza)
Papp László Ábel (MFA)
Nguyen Nhat Duy (MFA)
Hajnal Norbert (SG Kecskemét Futsal)
Kovács Benjámin (Újpest FC)
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
Női futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a tavalyi vb-résztvevő olasz válogatott dolgát a két csapat budapesti felkészülési mérkőzésén.
A címvédő Veszprém a tabellavezető Újpesthez látogat a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában, melyben a Kecskemét az alsóházban vághat vissza a Haladásnak az alapszakasz utolsó fordulójáért.
A Nyíregyháza ezúttal 6-2-re múlta felül a címvédő Veszprémet a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben az éllovas Újpest az Aramis ellen is 5-0-s sikert ünnepelhetett a felsőházban.
A Nyírbátor ezen a néven először harcolta ki a felsőházba jutást a férfi futsal NB I-ben, korábban elődjének, a Nyírgyulaj KSE-nek sikerült a legjobb hat közé kerülni, amely 2016-ban a hatodik helyen zárt. Trencsényi János vezetőedző szerint reális cél lehet, hogy ezúttal előrébb végezzenek a bajnokságban, ezzel pedig klubtörténeti sikert érhetnek el.