férfi NB I
Futsal NB I - Az éllovas Debrecenbe, a címvédő Nyírbátorba látogat
2026. április. 02., 09:36
Futsal NB I - Az éllovas Debrecenbe, a címvédő Nyírbátorba látogat
DEAC Futsal Facebook-oldala
A tabellavezető Újpest a DEAC-hoz látogat, míg a címvédő Veszprém a felsőházban még nyeretlen Nyírbátor otthonában lép pályára a férfi futsal NB I rájátszásának 5. fordulójában, melyben alsóházi rangadóra is sor kerül.

A lila-fehérek legutóbb vereséggel távoztak a DESOK Csarnokból, míg hazai pályán kétszer is legyőzték Tihanyi Csaba együttesét. A második újpesti találkozón szoros mérkőzésen, végül büntetőpárbaj után búcsúztatták a DEAC-ot a kupától, míg szezonbeli első egymás elleni meccsükön 4-2-es sikert ünnepelhettek. A debrecenieknek tehát lenne miért visszavágniuk a fővárosiaknak, emellett fontos pontokat gyűjthetnének a negyedik hely megtartásához, ami a rájátszás végén bronzcsatát érhet. Az Újpest egy győzelemmel megőrizheti listavezető pozícióját, ezzel tovább növelné esélyét a bajnoki döntőbe jutásra. 

A Veszprém idén szoros meccseket játszott a Nyírbátorral, azonban az első hely visszaszerzéséhez mindenképpen el kellene hozniuk a három pontot Trencsényi Jánoséktól. 

A forduló csütörtökön Nyíregyházán rajtol, ahol a harmadik helyen álló hazaiak a tabellán ötödik Aramis csapatát fogadják. Lovas Norbert alakulata a szezonban mindkétszer magabiztosan múlta felül a budaörsieket, akik egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereség után érkeznek a Continental Arénába. 

Az alsóházban a korábbi két szezonban ezüstérmes Kecskemét fogadja a Berettyóújfalut, ami az alsó hatos abszolút derbije lesz. Bár az első találkozó sima Berettyóújfalu sikerrel zárult, a visszavágón 1-1-es döntetlen született. A Kecskemét még veretlen az alsóházban, Turzó József együttese viszont az előző körben meglepetésre kikapott a H.O.P.E. Futsaltól. 

A jelenleg kieső helyen álló Pécs a sereghajtó Magyar Futsal Akadémiánál vendégeskedik, míg a szintén bentmaradásért küzdő Haladás az újonc H.O.P.E. Futsallal mérkőzik pénteken. 

Férfi Futsal NB I. Felső-ház 5. forduló
A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA - ARAMIS SE    2026. 04. 02. 18:00   Continental Aréna Nyíregyháza
DEAC - ÚJPEST FC    2026. 04. 03. 18:30    DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
NYÍRBÁTOR B-KERÉP - VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM    2026. 04. 03. 19:00    Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Férfi Futsal NB I. Alsó-ház 5. forduló
SG KECSKEMÉT FUTSAL - MVFC BERETTYÓÚJFALU    2026. 04. 02. 18:30    Messzi István Sportcsarnok
MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA - PROHUMAN-PTE-PEAC    2026. 04. 03. 19:30    SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT - HALADÁS VSE    2026. 04. 03. 20:30    Gyáli Sportcsarnok

Hírajánló

Női futsal NB I - Kezdődik az elődöntő
Női futsal NB I - Kezdődik az elődöntő

Szombaton a címvédő DEAC a Csepellel szemben, míg a tavalyi ezüstérmes TFSE a Tolna-Mözs ellen lép pályára a női futsal NB I elődöntőjében.

2026. április. 10., 11:14
Futsal NB I - Újpesti siker Debrecenben
Frissült
férfi NB I
Futsal NB I - Újpesti siker Debrecenben

A tabellavezető Újpest háromgólos sikert ünnepelhetett Debrecenben a férfi futsal NB I rájátszásának 5. fordulójában, melyben a Nyíregyháza és a Veszprém is nyert a felsőházban.

2026. április. 03., 22:08
Futsal NB I - Az éllovas Debrecenbe, a címvédő Nyírbátorba látogat

A tabellavezető Újpest a DEAC-hoz látogat, míg a címvédő Veszprém a felsőházban még nyeretlen Nyírbátor otthonában lép pályára a férfi futsal NB I rájátszásának 5. fordulójában, melyben alsóházi rangadóra is sor kerül.

2026. április. 02., 09:36
Női futsal NB I - Lezárult az alapszakasz
Női futsal NB I - Lezárult az alapszakasz

Lezárult a 21 fordulós alapszakasz a női futsal NB I-ben, melyből a címvédő DEAC, a Csepel, a Tolna-Mözs és a TFSE jutott tovább a bajnoki elődöntőbe.

2026. március. 31., 19:22

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom